Author: admin

Roma Kultúrális nap

A pályázat keretében megrendezésre került egész napos programot 2017. július 21-én valósította meg a Cibakháza Roma Nemzetiségi Önkormányzat.  Reggel 10 órakor roma és magyar nyelven köszöntővel nyitottuk a rendezvényt majd diavetítős előadás keretében roma hagyományőrző viseletek, foglalkozások bemutatóját valósítjuk meg. 12 órától 14 óráig a roma származású, helyi lakosok által készített hagyományos roma étel (töltött káposzta és hamuban sült bodag) elfogyasztása, hagyományőrző elkészítési módjának ismertetése valósult meg. A hagyományos ételek készítésével az ősi receptek fenntartása, a gyerekekkel és a nem roma lakossággal való megismertetése, a gasztronómiai kultúránk megőrzése volt célunk. Ezt követően a roma származású művészek festményének kiállítása, a cigány himnusz meghallgatása, roma zászló bemutatása, történelmének ismertetése, majd roma hagyományőrző táncház előadása és táncoktatása valósult meg. A programot a roma folklór zenekar élőzenés táncestjével zártuk.

Költözés felújítás miatt

Tisztelt Ügyfelünk!

Tájékoztatjuk, hogy a szociális-, és munkaügyi igazgatási feladatok, az anyakönyvi-, hagyatéki-, és a lakcímmel kapcsolatos, valamint a kereskedelmi és a műszaki ügyek ellátása, továbbá az önkormányzat vezetése (polgármester, alpolgármester, jegyző) és a titkárság visszaköltözött Hivatal már felújított helyiségeibe.

A Hivatal többi helyiségének a felújításához szükséges idő alatt a szemközti Kossuth Házban (a régi rendőrség épülete) történik a Gazdasági-, Pénzügyi és Adóügyi Iroda munkatársai, a pályázati koordinátor, valamint az informatikusaink által ellátott ügyek intézése.

Az esetleges kellemetlenségekért szíves elnézését kérjük!

Cibakháza, 2017. július 5.

Cibakháza Nagyközség Önkormányzata

Ügyfélfogadási szünet

Tisztelt Ügyfelünk!

Tájékoztatjuk, hogy a Cibakházi Közös Önkormányzati Hivatal 2017.06.29-én (pénteken) Szakmai Napot tart. A legközelebbi ügyfélfogadás időpontja 2017. július 3. (hétfő)

Megértését köszönjük!

Cibakháza, 2017. június 30.

Török István jegyző

Tájékoztató parlagfű fertőzöttséggel kapcsolatos helyszíni ellenőrzésekről

TÁJÉKOZTATÓ
a járási hivatalok földhivatali osztályai által végzett
parlagfű fertőzöttséggel kapcsolatos helyszíni ellenőrzésekről

Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 17. § (4) bekezdése értelmében a földhasználó köteles az adott év június 30. napjáig az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt követően ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Földhivatali Főosztály ezúton is tájékoztatja az ingatlan tulajdonosokat, kezelőket, a termőföldek használóit, és minden további érintettet, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megye településeinek külterületén (beleértve a zártkerti ingatlanokat is) a területileg illetékes földügyi hatáskörben eljáró járási hivatalok földhivatali osztályai, 2017. július 1-jét követően megkezdik a fenti kötelezettség betartásának ellenőrzését. A rendszeresen végzett ellenőrzések a vegetációs időszak végéig tartanak.

Belterületen az ellenőrzéseket a település jegyzője végzi.

A helyszíni ellenőrzéseket a földhivatali osztályok munkatársai a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Szolnoki Járási Hivatal Agrárügyi Főosztály Növény- és Talajvédelmi Osztály növényvédelmi felügyelőivel közösen is végezhetik. A helyszíni ellenőrzés megállapításairól jegyzőkönyv készül. A jegyzőkönyv alapján a további intézkedéseket a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Szolnoki Járási Hivatal Agrárügyi Főosztály Növény- és Talajvédelmi Osztály foganatosítja.

Külterületi földrészlet parlagfű fertőzöttségére vonatkozó bejelentést szóban, írásban, vagy elektronikus úton lehet tenni a területileg illetékes földhivatali osztályoknál. Lehetőség van a Kormányablakok és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Szolnoki Járási Hivatal Agrárügyi Főosztály Növény- és Talajvédelmi Osztály (5000 Szolnok, Vízpart krt. 32.) részére történő bejelentésre is.

Interneten a https://pbr.nebih.gov.hu/pbr/Content/User/Login.aspx címen elérhető Parlagfű Bejelentő Rendszeren keresztül is lehetőség van a parlagfűvel fertőzött területek bejelentésére. A bejelentéshez javasolt a parlagfűvel borított terület beazonosítására alkalmas lehető legtöbb adat megadása. A külterületi parlagfűvel fertőzött területeket jelző lakossági bejelentések helyszíni ellenőrzését a földhivatali osztályok munkatársai minden esetben elvégzik.

A földhivatali osztályok, ill. földügyi kirendeltség címe a következő:

• Jászberényi Járási Hivatal Földhivatali Osztály – 5100 Jászberény, Ady Endre út 34.
• Kunszentmártoni Járási Hivatal Földhivatali Osztály – 5440 Kunszentmárton, Kerületiház út 6.
• Szolnoki Járási Hivatal Agrárügyi Főosztály Földhivatali Osztály – 5000 Szolnok, Ostor utca 1/A.
• Szolnoki Járási Hivatal Agrárügyi Főosztály Földhivatali Osztály Mezőtúri Földügyi Kirendeltsége – 5400 Mezőtúr, Kossuth tér 1.
• Tiszafüredi Járási Hivatal Földhivatali Osztály – 5350 Tiszafüred, Kossuth tér 1.
• Törökszentmiklósi Járási Hivatal Földhivatali Osztály – 5200 Törökszentmiklós, Kossuth Lajos út 135/A.
• Karcagi Járási Hivatal Földhivatali Osztály – 5300 Karcag, Ady Endre u. 4.
• Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és
Földhivatali Főosztály Földhivatali Osztály – 5000 Szolnok, Ostor utca 1/A.

A földhivatali osztályok további elérhetősége a www.kormanyhivatal.hu/hu/jasz-nagykun-szolnok és a www.foldhivatalok.hu honlapokon is megtalálható.

> EREDETI TÁJÉKOZTATÓ LETÖLTÉSE (PDF) <

XIX. Képzőművészeti Alkotótábor

A Művelődési Ház szervezésében
2017. július 9-től 15-ig.

A tábor részvételi díja: 4500 Ft
Az ár tartalmaz egy tál meleg ételt és
az eszközöket.

A tábor megnyitó ünnepsége 2017. július 9-én
vasárnap 18:00-kor lesz a Művelődési Házban,
amelyre  minden kedves érdeklődőt
szeretettel várunk!

Jelentkezési határidő:
2017. július 10.

Jelentkezés:
A Művelődési Házban
06-56/477-029

Szünidei gyermekétkeztetés

Cibakházi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője

HIRDETMÉNY

Tájékoztatom a Tisztelt Szülőket, hogy a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv. 21/C § (1) a.) pontja alapján, a hátrányos helyzetű és rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, vagy halmozottan hátrányos helyzetű, a községben lakóhellyel rendelkező, 5 hónapos – 18 év közötti életkorú gyermekek, szünidei étkeztetésre jogosultak, mely ellátást a szülőnek/törvényes képviselőnek kell igényelnie, az erre a célra rendszeresített nyomtatványon.

A települési önkormányzat a nyári szünidei gyermekétkeztetést azon hátrányos helyzetű és rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek részére ingyenesen biztosítja, akiknek hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzete 2017. május 1-jén fennáll, illetve akiknek hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetét 2017. május 1-je és augusztus 15-e között lesz megállapítva. A települési önkormányzat a szünidei gyermekétkeztetést a nyári tanítási szünet időtartama alatt legalább 43 munkanapon, valamint az ezen időtartamra eső, a bölcsődei ellátást nyújtó intézmény és az óvoda zárva tartásának időtartama alatti munkanapokon szervezi meg.

Tájékoztatom, hogy a szünidei gyermekétkeztetés iskolás, illetve az intézményi jogviszonnyal nem rendelkező gyermekek részére a nyári szünet időtartama alatt

2017. június 16. napjától 2017. június 30. napjáig,
illetve 2017. július 17. napjától 2017. augusztus 31. napjáig (munkanapokon,) vehető igénybe.

Tájékoztatom, hogy a szünidei gyermekétkeztetés óvodás gyermekek részére a nyári szünet időtartama alatt
2017. július 03. napjától 2017. július 14. napjáig, (munkanapokon,) vehető igénybe.

Tájékoztatom, hogy a szünidei gyermekétkeztetés bölcsődés gyermekek részére a nyári szünet időtartama alatt
2017. július 03. napjától 2017. július 28. napjáig, (munkanapokon,) vehető igénybe.

Tájékoztatom, hogy a szünidei gyermekétkeztetés (Tiszaföldvári Vadárvácska) óvodás gyermekek részére a nyári szünet időtartama alatt
2017. június 26. napjától 2017. július 21. napjáig, (munkanapokon,) vehető igénybe.

Tájékoztatom, hogy a szünidei gyermekétkeztetés (Homoki) óvodás gyermekek részére a nyári szünet időtartama alatt
2017. július 24. napjától 2017. augusztus 18. napjáig, (munkanapokon,) vehető igénybe.

Tájékoztatom, hogy a szünidei gyermekétkeztetés (Szolnoki) óvodás gyermekek részére a nyári szünet időtartama alatt
2017. július 31. napjától 2017. augusztus 31. napjáig, (munkanapokon,) vehető igénybe.

A készételt napi rendszerességgel ételhordó edényről gondoskodva, ügyelve annak megfelelő állapotára és tisztaságára 11.30 és 13.30 óra között a Piros Iskolában az 5462 Cibakháza, Báthory út 10/a. szám alatt lehet személyesen, vagy írásbeli meghatalmazottja útján megjelenni, és átvenni.
Ha a gyermek előre nem látható hiányzása, betegsége vagy egyéb ok miatt, a részére biztosított étel elvitelére az átvételre meghatározott időpontban nem kerül sor, akkor az étel másik, szünidei étkeztetésre jogosult gyermek számára átadásra kerül.

A Korm. rendelet előírásai alapján, valamennyi -2016.05.01-jén- ellátásra jogosult gyermek szülője6törvényes képviselője, 2016. május 15-ig írásban tájékoztatásra kerül az ellátási formáról, az ellátás biztosításának módjáról, helyéről és idejéről. A tájékoztatással egyidőben, a szünidei gyermekétkeztetés igényléséhez szükséges, Korm. rendelet 7. melléklet szerinti nyilatkozat a szülők részére megküldésre kerül, az ellátásra jogosult gyermekei számának megfelelő példányszámban. A nyilatkozatokat gyermekenként külön-külön kell kitölteni! A nyilatkozat beszerezhető a Közös Önkormányzati Hivatalban ügyfélfogadási időben. A nyilatkozat –az évközi szünet időtartama kivételével- a nevelési év, tanév során bármikor benyújtható, illetve módosítható.

A tájékoztató kiküldésével egyidejűleg, a család, és gyermekjóléti szolgálat értesítésre kerül, melynek munkatársa fel kell, hogy keresse az ellátásra jogosult gyermek családját avégett, hogy segítséget nyújtson a jogosultnak a 7. melléklet szerinti nyilatkozat kitöltéséhez és benyújtásához.

Minden egyes szünidei gyermekétkeztetés megkezdése előtt, a helyben szokásos módon (hirdetményeken, az önkormányzat honlapján keresztül), valamint az intézményi gyermekétkeztetést biztosító óvodai konyhán keresztül fel fogom hívni a jogosultak figyelmét a szünidei gyermekétkeztetésre, annak időtartamára, módjára és helyszínére.

Felhívom a szülő/törvényes képviselő figyelmét, az adott szünidei gyermekétkeztetés megkezdése előtt vizsgálatra kerül, hogy a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermek hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzete az azt megállapító határozat alapján fennáll-e.

Cibakháza, 2017. május 18.

Török István sk.
jegyző