Intézményi hírek
Óvodai ünnepségek
Fotó: Cibakháza Napsugár Óvoda
Így telt a decemberi hónap az óvodában.

Az advent a karácsonyi előkészület négy hetes időszaka, amely az András napjához legközelebb eső vasárnap kezdődik és december 24-ig tart. Advent a várakozás, az öröm és örömszerzés ideje. December 24. a beteljesedő ünnep napja: Jézus születésének emléknapja, egyben a szeretet, az ajándékozás ideje volt.

Óvodánkban is az advent a készülődés, a várakozás időszaka volt. Feldíszítettük a csoportszobákat, az óvodát, készítettünk adventi koszorút a gyerekekkel együtt közösen.

Hetenként meggyújtottuk egy-egy gyertyát. Minden egyes gyertyagyújtáskor karácsonyi dalokat, verseket énekeltünk, verseltünk.
December 12-16-ig adventi vásárt rendeztünk óvodánkban, melynek bevételével a gyermekek eszköztárát bővíthettük.

December 16-án a Katica és a Halacska csoport a cibakházi Művelődési Ház „Jónak lenni jó” ünnepi programját gazdagította színes karácsonyi műsorával.

December 20-án volt a Cibakházi Napsugár Óvodában már hagyománynak számító „Karácsonyi Csengettyű” ünnepi műsor, községünk Római Katolikus Templomában.

A 2022-es év utolsó óvodai napján, december 21-én, Fenyőünnepélyünkön a gyerekek boldogan állták körbe a díszes fenyőfát, amely alatt ajándékok lapultak a Méhecske, a Bóbita, a Nyuszi, a Katica és a Halacska csoportos gyermekek számára.

Címkék:

Megosztás

Facebook
Skype
WhatsApp
Email
Nyomtatás

Kapcsolódó hírek

Települési hírek
Tájékoztatás az Óvodáról
Intézményi hírek
Föld napja az Óvodában
Települési hírek
Az óvodai oktatás fejlesztése
Intézményi hírek
Apák napja az Óvodában
Intézményi hírek
A DM – Nap gyermekei pályázatán idén is nevezett óvodánk
Intézményi hírek
Idén is indult óvodánk a STAVMAT Varázsprogram Óvodafejlesztési pályázatán
Intézményi hírek
Virágba borult az Óvoda - Föld napja
Intézményi hírek
Föld napja az óvodában
Intézményi hírek
Egészségnap az óvodában
Intézményi hírek
Értesítés óvodai beiratkozásról

Bejelentés

A településen észlelt problémákat bejelentheti az alábbi űrlap kitöltésével. Kérjük valós adatokat használjon, amin ügyintézőnk szükség esetén felveheti Önnel a kapcsolatot az adott probléma kivizsgálásánál.

Cibakháza Nagyközségi Önkormányzat

Elérhetőség:
5462 Cibakháza, Szabadság tér 5.
Telefon: 06 56 477 001
Email: hivatal@cibakhaza.hu

Ügyfélfogadási idő:
Hétfő: 8:00 – 12:00, 13:00 – 16:00 óráig
Kedd: nincs ügyfélfogadás
Szerda: 8:00 – 12:00, 13:00 – 17:00 óráig
Csütörtök: 8:00 – 12:00 óráig
Péntek: 8:00 – 12:00 óráig

Távsegítség