A karácsonyi menü általában családi hagyomány. Amit gyermekként megszoktunk, többnyire azt visszük magunkkal, és azt esszük éveken, évtizedeken át. Én gyerekként a halat szoktam meg, és a mai napig is minden karácsonykor halat eszünk.

Tény, hogy beleszülettem egy olyan családba, ahol apai ágon mindenki horgászott, és mindenki szerette a halat. Természetes volt, hogy horgász lettem, és talán az is, hogy szívesen eszem halat, sőt változatosan el is tudom készíteni. Amíg az átlagos magyar családi konyha beragadt a halászlé-halpaprikás-sült (rántott) hal háromszögbe, addig nálunk 15-20 féle halétel forog folyamatosan. De a karácsony más. Halászlé, rántott hal. Az idők változását csak annyi mutatja, hogy az utóbbi években időnként a klasszikus halászlét néha korhely (savanyított) halászlé vagy éppen ikraleves váltja fel. A fogási lehetőségek változását pedig mindössze az jelzi, hogy a rántott hal süllőből vagy harcsából készül. És természetesen minden csak és kizárólag a saját magam által kifogott, magas minőségű halból. A halastavi hal nem az én műfajom. Aki kóstolt már egymás után természetesvízi és halastavi halat, pontosan tudja a különbséget. Régi tapasztalatom, hogy az általam kifogott és elkészített halat olyanok is szívesen eszik, akik egyébként azt mondják, hogy nem szeretik a halat…

Mindezek a gondolatok a karácsonyi halászlével kapcsolatosan jutottak eszembe. A fazékban rotyog az alaplé, közben ráérek böngészni az Internetet. Hihetetlen, szinte megfizethetetlen árakat látok a halas cikkekben. Az egyik meg is írja, a tavalyi árak duplájába kerül a hal.

Értem én. Az állattenyésztés legnagyobb költsége a takarmány – az ára az egekben. Komoly infláció is van, a jövő évi termelést is meg kell alapozni, a halas ágazatban dolgozóknak is meg kell élni. Mitől is lehetne olcsó a hal?

De mégis…

Valahol fáj, ami történik. Ha nem horgásznék, valószínűleg az én halfogyasztásom sem haladná meg jelentősen az EU átlagát, sőt az EU legnagyobb halfogyasztóinak számító portugálok egy főre eső fogyasztását sem. Ha nem horgásznék, talán csak karácsonykor ennék halat. Vagy akkor sem… Szeretem a töltött káposztát is, ami szintén klasszikus karácsonyi étel.

Persze a horgászattal kifogott hal sem olcsó. Az engedélyek árai egyre emelkednek, a minőségi felszerelésről, a csónakmotor üzemben tartásáról meg ne is beszéljünk. De lelkileg az egész mégis más. Költjük a pénzt ajándékokra, de legalább a halra nem kell. Itt fázik a mélyhűtőben, előveszem megfőzöm, megeszem.

És közben mégis fáj, ami történik.

Vízben és halban gazdag országként arra kéne haladnunk, hogy aki halat akar enni, annak megfizethető áron kerülhessen hal az asztalára. A hal, főleg a karácsonyi hal, ne csak a horgászok privilégiuma legyen, és ne csak azoké, akik meg tudják fizetni. Főleg azért, mert ez nem csak a karácsonnyal függ össze. A magyar halfogyasztás még mindig alacsony, sokan csak karácsonykor esznek halat.

És a mostani árak mellett lesznek, akiknek a karácsonyi halról is le kell mondania.

Pedig számomra nem is igazi a karácsony hal nélkül.

Ezért is fáj, ami történik…