Jegyzet
Jegyzet
Fotó: Művelődési ház
Elhangzott az augusztus 20-ai ünnepi megemlékezésen.

A mai napon államalapító szent királyunk életútjára és a ránk hagyott örökségére emlékezünk. Áttekinthetjük, hogy hol is járunk most az általa kijelölt Szent Istváni úton.  Azon az úton, amelyen kisebb-nagyobb kitérőkkel, de ezer éve haladunk. Értékelhetjük politikai nézeteit és a korának kihívásaira adott válaszait. Egyúttal jelen korunk történéseit, a választható megoldásokat is összevethetjük Szent István szellemiségével.

A mai körülmények között, a legfontosabb erénye az alapvetően békeszerető külpolitikája volt. Noha szent István országa többször is keveredett háborúba, azok jellemzően védekező háborúk voltak, melyből győztesként vagy békeszerződéssel, de soha nem vereséggel kerültünk ki.  Támadó hadműveletet csak nemzetközi szövetség tagjaként, kisebb haderővel vívott.

Itt említeném meg történelmünk egy kevésbé ismert epizódját, amikor is valamivel több, mint 1000 évvel ezelőtt, 1018. körül német lengyel szövetség tagjaként egy kisebb magyar seregtest részt vett az oroszok elleni háborúban és Kijev ostromában. Reméljük, hogy a történelem ezúttal nem ismétli meg önmagát.

A Szent Istváni út, amelyen járunk, mostanában mintha egy kicsit rázós lenne.

Az utóbbi három évben számos csapás ért bennünket, melynek hatásaival nem csak a kormányzatnak, de nekünk önkormányzatoknak és lakosságnak is meg kellett, meg kell küzdeni.

Az első csapás Kína felöl jött. Két hónappal a legutóbbi önkormányzati választások után a hírek egy új vírusról kezdtek szólni, amelynek egészségügyi és gazdasági hatásait három hónappal később mi is megéreztük és érezzük. A következmények ismertek. Összhatásként az önkormányzat bevételei is elkezdtek lecsökkenni. Elkezdtünk szegényedni.

A második csapás nyugat felöl jött. Nagy várakozással tekintettünk az új uniós költségvetési ciklus elé. Azzal számoltunk, hogy most az ország és településünk is nagyot fejlődhet. Az Európai Unió a forrásokat nem nyitotta meg, ezért nagyobb fejlődést lehetővé tevő pályázatok kiírásra sem kerültek, a kisebb pályázatok beadási határideje pedig már többször meghosszabbításra került. A nagyobb pályázatok megvalósítási időtartama legalább 3 év. Amennyiben a forrásokat megnyitják, ebben az önkormányzati ciklusban már akkor sem lesz idő ezek lehívására. Ez a hajó elment. Nagy szerencsénk, hogy a Szent Istváni út nem uniós forrásból épült.

A harmadik csapás megint keletről jött. Aki olvasta von Rundstedt vagy von Manstein feljegyzéseit az joggal gondolhatta, hogy Ukrajna véráztatta földjén soha többé nem lehet háború. Úgy hittük, hogy a XXI. században már az emberi élet a legnagyobb érték. Február 24-én kiderült, hogy tévedtünk. A háború a szomszédunkba megérkezett. Azok élete is a feje tetejére állt, akik nem hadviselő felek. Az energia ára az egekbe szökött és vele együtt nagyjából mindené, már ha lehet kapni. Az önkormányzat szociális ellátórendszerét is elkezdjük felkészíteni. Évek óta nem fordult elő, hogy polgáraink azért kértek segélyt, mert nincs mit enni. Most már megérkeztek az első ilyen kérelmek. Sokan még el sem tudják képzelni, mi jön most.

A negyedik csapást közvetlenül kaptuk. Az önkormányzat legfontosabb és legstabilabb saját bevétele mezőgazdasági vállalkozások által befizetett iparűzési adó. Cibakházát nagyjából év eleje óta elkerüli az eső. A gazdálkodók reménysége, termése és árbevétele megfonnyadt majd szépen lassan kiégett. Ahol volt lehetőség öntözésre, ott talán lesz némi termés, de a mai üzemanyagárak mellett az jobbára csak a veszteség csökkentésére lesz elég. A gazdálkodók a mostani termésből fizetik meg a jövő évi adójukat. Ez az eddig stabil önkormányzati bevétel, amelyből az önkormányzati intézmények áram és gázszámláit mindenkor ki tudtuk fizetni, most semmisül meg a földeken, a szemünk láttára. Most esőt várunk. Elkésett, talán az őszi vetések előkészítésében segíthet. Mert a gazdák hisznek a jövőben. Mi sem tehetünk másként.

Honalapító királyunk azért munkálkodott, vállalta a küzdelmet, hogy Magyarország a változó nemzetközi környezetben fennmaradjon.

Mi jól tudjuk, a magyarság az államalapítás óta eltelt időben a mostaninál sokkal súlyosabb kríziseket is átélt, de mindegyikből győztesen került ki, mert olyan hagyományokkal, kultúrával és életszemlélettel rendelkezett, amelyre a jelent és a jövőt lehetett építeni.

Mi az ünnep tanulsága.

Őrizzük meg a békére törekvést és menjünk tovább a Szent István által kijelölt úton, bízva abban, hogy a rázós szakaszt lassan magunk mögött tudhatjuk. Lassan vége a nyárnak, kérem mindenki a maga területén tegyen meg mindent azért, hogy ezt a tündöklő nyarat ne rosszkedvünk tele kövesse.

Megosztás

Facebook
Skype
WhatsApp
Email
Nyomtatás

Kapcsolódó hírek

Települési hírek
Cibakháza gazdaságfejlesztéséről tárgyaltak az OTP-nél
Települési hírek
Két évtized a pályán
Jegyzet
Közelítő tél
Települési hírek
Nyár Végi Zsongás
Települési hírek
Ünnepi megemlékezés
Kultúra
Államalapításunk ünnepe
Települési hírek
Augusztus 20-i programok
Települési hírek
Villámkérdés - Lesz-e tűzijáték Cibakházán?

Bejelentés

A településen észlelt problémákat bejelentheti az alábbi űrlap kitöltésével. Kérjük valós adatokat használjon, amin ügyintézőnk szükség esetén felveheti Önnel a kapcsolatot az adott probléma kivizsgálásánál.

Cibakháza Nagyközségi Önkormányzat

Elérhetőség:
5462 Cibakháza, Szabadság tér 5.
Telefon: 06 56 477 001
Email: hivatal@cibakhaza.hu

Ügyfélfogadási idő:
Hétfő: 8:00 – 12:00, 13:00 – 16:00 óráig
Kedd: nincs ügyfélfogadás
Szerda: 8:00 – 12:00, 13:00 – 17:00 óráig
Csütörtök: 8:00 – 12:00 óráig
Péntek: 8:00 – 12:00 óráig

Távsegítség