Fotó: Greeman.hu
2023. január 3.

Téli madáretetés

A madarak etetésének fontossága.

A téli madáretetési időszak körülbelül december elejétől hozzávetőleg március második feléig tart. Ebben az időszakban is fontos oda figyelnünk a madarakra.

A legjobb megoldás leginkább a napraforgómagok kihelyezése, de vannak már különböző magkeverékek is, amiben a napraforgómagok mellett megtalálható a búza, kukorica, köles is.

A madarak eltérő módon táplálkozhatnak, vannak fajok, akik inkább a földön keresgélnek élelem után (pl. a rigók) és vannak, akik inkább az etetőkön próbálkoznak. A talajon keresgélőknek tehetünk ki almagerezdeket, almacsutkákat, egy részét pedig a cserjék ágaira is szúrhatjuk.

Fontos, hogy a költési időszakban, a fiókák kikelését követően ne etessük a madarakat, mivel a fiókák a magokat megemészteni nem tudják, ezért elpusztulhatnak.

Többféle etetőtípus létezik, az etetőket házilag is ellehet készíteni, akár egy PET palackból is.

A madarak számára a víz is lényegesen fontos, így ez eleségek mellé, ha tudunk helyezzünk ki vizet is.

A madarakon nem csak segíthetsz, de meg is figyelheted, számlálhatod őket. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Nagy téli madárles címmel országos madárszámlálásra hív mindenkit február 28-ig, amiről már korábban is hírt adtunk. Az ezzel kapcsolatos információkat itt olvashatod el.

Cikkek hasonló témában:

2022.december 28.
Nagy Téli Madárles
Számold te is a madáretetők, parkok, kertek madarait december 28-30. között!
2022.augusztus 3.
Az év madara
Július 25-én lezárult a 2023-as év madara szavazás

Címkék:

Megosztás:

Facebook
Twitter
WhatsApp
Skype
Email
Nyomtatás

Cibakháza Nagyközség

Kövess minket Facebookon is!