Ezúttal itt a Cibaki Hírek Online lapjain kicsit rendhagyó módon, a fennkölt emlékezés lehetőségét meghagyva a szakembereknek, szakmai lapoknak, oldalaknak.
Kezdjük talán azzal, a gyerekkorunkban megismert mondókával, hogy
„Verset írni nem nehéz,
Mari néni tésztát gyúr”
Ennél persze azért kicsit bonyolultabb a dolog, hiszen rímeken kívül sok esetben a szótagszám is számít, sőt vannak bonyolult, teljesen kötött versformák, mint például az időmértékes verselés változatai, de ennek az ellentéte, a mindent szabadon használó, ritmussal és rímekkel is alig rendelkező szabadvers is a költészet egy formája. Szóval a költészet napján is meg kell állapítanunk, hogy nem egészen igaz az a „definíció”, miszerint
„Versnek nevezzük azt az írást, amelyben a sorok nem érnek ki a lap széléig”
A vers az eddig leírtakon kívül azért is bonyolult dolog, mert igazából sohasem tudhatjuk, mit is akart mondani, üzenni nekünk a költő. Arany János állítólag egyszer, amikor egy megjelent versének az elemzését olvasta, amelyben a kritikus azt állította, hogy a költő a verssel ezt meg azt akarta kifejezni, azt írta a kritika margójára, hogy „akarta a fene”.
Persze a költészet napján nem csak a magyar irodalom gyöngyszemei és nagy költői érdemelnek említést, hanem olyanok is, mint a „rímhányó” Romhányi, akinek számtalan rajzfilm rímekbe szedett szinkronját köszönhetjük.
Az ő egyik, horgászokra szabott költeményével köszöntjük a Magyar Költészet Napját:
Hal-dal
Egy pontyporonty s egy kiscsuka kiúszott a nádhoz,
hátha e kis kaland finom vacsorát hoz.
Meg is láttak ott egy ingerlő csalétket,
mely a parton ülő horgászban ért véget.
– Bekapom! Ez finom falat!
– mondta volna a víz alatt
a ponty, hogyha
a pongyola
természet nem teszi némává a halat.
– Csak kapd! – biztatta volna menten
a közismerten
rosszmájú csuka.
– Csak a
végén meg ne bánd,
mert a horgász vele ránt!
– És ha kiránt?
Kis hal iránt
irgalmas a rendes pecás,
s még nem vagyok negyvendekás.
– Sületlenség! – szólt a márna.
– Ki lenyelné, pórul járna,
mert aki bekapja az ellenség horgát,
annak bizony elvágják a torkát.
– Ugyan menj a víz alá! – förmedt rá a ponty -,
ilyen olcsó közhelyeket nekem ne is mondj!
Be is kapta a csalétket sebtiben,
aztán kisült az igazság. Tepsiben.
Ügyfélfogadási idő:
Hétfő: 8:00 – 15:00 óráig
Kedd: nincs ügyfélfogadás
Szerda: 8:00 – 17:00 óráig
Csütörtök: 8:00 – 12:00 óráig
Péntek: 8:00 – 12:00 óráig
Elérhetőség:
5462 Cibakháza, Szabadság tér 5.
Telefon: 06 56 477 001
Email: hivatal@cibakhaza.hu
A településen észlelt problémákat bejelentheti az alábbi űrlap kitöltésével. Kérjük valós adatokat használjon, amin ügyintézőnk szükség esetén felveheti Önnel a kapcsolatot az adott probléma kivizsgálásánál.
Elérhetőség:
5462 Cibakháza, Szabadság tér 5.
Telefon: 06 56 477 001
Email: hivatal@cibakhaza.hu
Ügyfélfogadási idő:
Hétfő: 8:00 – 12:00, 13:00 – 16:00 óráig
Kedd: nincs ügyfélfogadás
Szerda: 8:00 – 12:00, 13:00 – 17:00 óráig
Csütörtök: 8:00 – 12:00 óráig
Péntek: 8:00 – 12:00 óráig