Kultúra
Április 30. – Méhek napja
„Ha kipusztulnak a méhek, azt az emberiség legfeljebb négy évvel éli túl.”

Az idézett, igen félelmetes mondat állítólag Albert Einstein-től származik, és nagyon nehéz lenne vitatkozni vele. Legfeljebb annyit lehet hozzáfűzni, hogy nem csak a méhek, hanem általában a rovarok kihalásának következménye lehet a földi élet alapvető átalakulása, amelynek végzetes hatása lehet az emberiségre is.

Ha gyerekeket kérdeznénk, mit is tudnak a méhekről, a többség a csípést és a mézet említené. A csípés fenyegető rémétől a felnőttek igyekszenek megóvni őket, mert a jelentős fájdalom mellett a méhméregre való allergiás reakció is félelmet keltő, és tényleg célszerű úgy szocializálni a gyerekeket, hogy ezzel tisztába legyenek. A mézet pedig a legtöbb gyerek szereti, vagy akár olvashatott róla például a Micimackóról szóló művekben.

A méz és a csípés azonban nem azok a tényezők, ami miatt vigyáznunk kell a méhekre, van ennél sokkal fontosabb és kardinálisabb munkájuk is, ez pedig a beporzás. A növények beporzását, megtermékenyítését elsősorban a méhek (vagy más rovarok) végzik, és ez az a tevékenység, amely nélkül kétségessé válhat az emberiség túlélése a méhek kihalása után.

A méhek nélkül az összes élelmiszerünk akár harmadát is elveszíthetjük: a gyümölcsöket, a lekvárt, sőt az ökológiai folyamat végére a narancs, a kávé és a csokoládé eltűnhet. Sajnos a méhek egyre fogyatkoznak, a világ méhállománya az utóbbi években mintegy 20 %-kal csökkent, és ez a folyamat nem áll meg magától. Szükséges lenne sokkal jobban odafigyelni a méhekre, óvni őket, vigyázni rájuk. A különböző méhbetegségeken kívül a méhek (és más rovarok) fogyásának az egyik legfőbb oka a vegyszeres szúnyogirtás. A szúnyogirtás során a kutatások szerint minden elpusztított szúnyogra közel száz egyéb rovar esik, és mindez elsősorban az emberek kényelmét szolgálja.

Vigyáznunk kellene a méhekre, vállalni értük némi kényelmetlenséget, támogatni az áttelelésüket, mert kölcsönösen egymásra vagyunk utalva, a létünk függ a másiktól.

A Méhek napját 1994 óta a Magyar Méhészek Egyesületének kezdeményezésére tartjuk meg április 30-án, és remélhetőleg nem csak ezen az egy napon figyelünk rájuk.

Címkék:

Megosztás

Facebook
Skype
WhatsApp
Email
Nyomtatás

Kapcsolódó hírek

Kultúra
A méz jótékony hatásai

Bejelentés

A településen észlelt problémákat bejelentheti az alábbi űrlap kitöltésével. Kérjük valós adatokat használjon, amin ügyintézőnk szükség esetén felveheti Önnel a kapcsolatot az adott probléma kivizsgálásánál.

Cibakháza Nagyközségi Önkormányzat

Elérhetőség:
5462 Cibakháza, Szabadság tér 5.
Telefon: 06 56 477 001
Email: hivatal@cibakhaza.hu

Ügyfélfogadási idő:
Hétfő: 8:00 – 12:00, 13:00 – 16:00 óráig
Kedd: nincs ügyfélfogadás
Szerda: 8:00 – 12:00, 13:00 – 17:00 óráig
Csütörtök: 8:00 – 12:00 óráig
Péntek: 8:00 – 12:00 óráig

Távsegítség