23 éve történt… közel negyed évszázad… emlékezés helyett talán jobb lenne már elfelejteni.

De megtehetjük, hogy elfelejtjük? Másképpen fogalmazva, tanultunk már annyit belőle, hogy maga az esemény a feledés homályába vesszen?

A válasz NEM.

Nem feledhetjük, mert alig tanultunk belőle…

A veszélyeztetettségünk változatlan. A Tiszát továbbra sem becsüljük, óvjuk igazán. Úgy sem, mint természeti erőforrást, úgy sem, mint a legmagyarabb folyót, úgy sem, mint sérülékeny ökológiai rendszert. És még sorolhatnám a szempontokat.

Gondoskodás és védelem helyett csak használjuk a folyót. Közben az uszadékban egyre nagyobb mennyiségben tűnik fel a szemét. Műanyagpalackok, cigarettacsikkek – hogy csak a leggyakrabban előfordulókat említsem. De látni kell az egyes szakaszokra jellemző emberi túlhasználatot is. A Tiszát a legtöbben nem sérülékeny ökológiai rendszernek, hanem olyan állandó és kihasználható természeti adottságnak látják, ami nem változik, amivel bármit megtehetünk.

Rossz hírem van.

Nem tehetünk, nem tehetnénk meg bármit. A folyó él, és mint ökológiai rendszer, mindenre reagál. Lassan reagál, van, hogy évek, évtizedek múlva, de reagál. Például csökkenő eltartóképességgel, változó élőhelyi minőséggel. Ezt a kutatók tudják, a horgászok érzik, a turisták egy része látja.

De mégis, alig teszünk valamit. Egyszerűen használjuk (kihasználjuk) a folyót, alapozunk az adottságaira. Élünk vele, mellette, belőle, de mégsem gondozzuk, alig törődünk vele. Legalábbis, amíg minden rendben van. Mert ha bármilyen probléma adódik – gondoljunk csak a tavalyi aszály következtében kialakult alacsony vízszintre – azonnal fontossá válik a folyó.

Ezt a figyelmet kéne átmenteni a hétköznapokra, és többet törődni a Tiszával. Odafigyelni mindenre, olyan hozzáállást kialakítani, hogy a folyó minden szintű védelme általános gyakorlattá váljon. És ezért mindenki tehet. Ha beszél róla, ha nem dobja el a szemetet, ha nem pazarolja a vizet, ha igazi ökoturistaként minimalizálja a folyóhoz és környezetéhez kapcsolódó környezeti terhelését.

Mondhatjuk úgy is, vendégek vagyunk a Tiszánál, vendégei vagyunk a folyónak. Mert a sok‑sok ezer évet megélt folyónak az emberi jelenlétünk napjai, évei alig jelentenek többet néhány pillanatnál. Próbáljunk hát jó vendégek módjára viszonyulni hozzá…