Üdvözöljük!

Ma 2024. February 26. Monday Géza névnap van.
Kultúra
Kiderül-e egyszer a teljes igazság a Titanic ügyben?
Fotó: Sárai Kitti
Olvasói információ alapján folytattuk az oknyomozást.

Korábban már írtunk a Titanic cibakházi túlélőiről, és a házról, ahol laktak. Ugyanakkor az olvasóinktól kaptunk új információkat, ami előtt meglepődve álltunk, hisz mi abban a tudatban voltunk mindvégig, hogy a Weress házaspár az 1912-ben elsüllyedt Titanic hajó túlélői.

De nem!

Újból elkezdtünk nyomozni az új kapott információval kapcsolatosan, és beigazolódott, valóban nem utazott a Weress házaspár az elsüllyedt Titanicon. Kutatásunk során több levél, dokumentum is előkerült, amik bebizonyították, hogy nem a Titanicon utaztak. Igaz, a házaspár valóban túl élt egy hajótörést, de ez nem a Titanic 1912-es katasztrófája volt. A házaspár nagyon szeretett utazni, így sok helyen megfordultak.

Weress Zoltán 1957-ben írt levelében a ’30-as évek elején történt hajószerencsétlenséget említ, a hajó egy sziklának ütközött, majd süllyedni kezdett, írásában megemlíti a Monte-Cervantes nevű személyszállító gőzöst is.

„Az úgy történt, hogy a 30-as évek elején, egy szép tavasz estén, Genuában behajóztunk egy kis, 5000 tonnás ú.n. parti gőzösre. Ha minden jól megy, másnap este már Barcelonában rak partra bennünket.

A hajó páncélja úgy felsodródott, mint cigarettapapír.

Élénk emlékezetünkben volt, hogy kb. 6 hónappal ezelőtt Dél-Amerika partjainál zátonyra futott a Monte-Cervantes nevű személyszállító gőzös 1200 utasával. Sokáig írtak erről a lapok.”

Utána néztem a Monte-Cervantes személyszállító gőzösnek, amit ismert becenevén „Southern Titanicnak” neveztek. (Talán ezért is lett összekeverve a két hajó története, ezért is hitték sokan, hogy a 1912-ben elsüllyedt hajón utazott a házaspár.) A Monte-Cervantes gőzös 1930‑ban ütközött egy sziklának, majd az ütközés után a mentőcsónakokat elindították, így az utazók megmenekültek (kb. 1200 utas és 350 fő személyzet). Az egyetlen áldozat a hajó kapitánya volt. A Monte-Cervantes 24 órával később végleg elsüllyedt.

A levélben leírtak egyeznek az interneten talált információkkal, az évszámmal, a hajó neve és az utasok száma is. Ugyanakkor a levélben említett Genuát (Genova) és Barcelonát nem tudjuk a Monte-Cervanteshez kötni. Lehet, hogy két hajótörésről írt? Lehet, hogy a levélben két hajót is említett? Lehet, hogy csak az egyiken utazott, a másikról csak hallott és megemlítette? A levélből kiderült, hogy mindkét hajó sziklának ütközött, de az egyikről nem tudjuk pontosan, hogy Genova és Barcelona között hol! És azt sem sikerült kideríteni, hogy a Weress házaspár vajon mindkét hajón ott volt-e.

Az interneten is utánajárva, Dr. Lengyel Árpád magyar orvos a Titanic túlélőit vizsgálta, névsort is írt, ami szintén arra utal, hogy a Weress házaspár nem volt a túlélők között. Weress Zoltán régi leveleit olvasva, tisztábbá vált számunkra a történet. Több mindent is megtudtunk a Weress házaspár Cibakházán töltött éveiről. Ahogyan kiderült, nem csak a korábban megnevezett épületben (ahol egy helységben laktak), hanem az akkori szülőotthonban is laktak, rokonaikkal együtt. A levelekből kiderült, hogy a szülőotthonban akkoriban 7 személy lakott (köztük a Weress házaspár), akik ezek után költöztek át az előző cikkünkbe megnevezett „Titanic ház” egy helyiségébe.

A szálak több helyen is összefutnak, de a magánlevelek mozaikosak, így sok kérdésre még most sem tudjuk a választ, de az bizonyos, hogy a Weress házaspár nem utazott a 1912-ben elsüllyedt Titanicon.

A leveleket, dokumentumokat személyiségi jogok, valamint a tulajdonos kérése miatt nem hozzuk nyilvánosságra. Megértésüket köszönjük!

Borítóképünkön a régi szülőotthon látható. 

Megosztás

Facebook
Skype
WhatsApp
Email
Nyomtatás

Kapcsolódó hírek

Kultúra
Tények és legendák a Titanic túlélőiről
Kultúra
Olvasói vers
Kultúra
A „Titanic ház”

Bejelentés

A településen észlelt problémákat bejelentheti az alábbi űrlap kitöltésével. Kérjük valós adatokat használjon, amin ügyintézőnk szükség esetén felveheti Önnel a kapcsolatot az adott probléma kivizsgálásánál.

Cibakháza Nagyközségi Önkormányzat

Elérhetőség:
5462 Cibakháza, Szabadság tér 5.
Telefon: 06 56 477 001
Email: hivatal@cibakhaza.hu

Ügyfélfogadási idő:
Hétfő: 8:00 – 12:00, 13:00 – 16:00 óráig
Kedd: nincs ügyfélfogadás
Szerda: 8:00 – 12:00, 13:00 – 17:00 óráig
Csütörtök: 8:00 – 12:00 óráig
Péntek: 8:00 – 12:00 óráig

Távsegítség