Pedig nincs rendben.

Alapvetően kellene másképpen hozzáállni a vízhez, tisztelni, óvni, védeni kellene, és legfőképpen nem elpazarolni. Elgondolkodtató, hogy víz nélkül alig néhány napot tudnánk túlélni. Mégsem becsüljük meg eléggé, mégsem vigyázunk rá eléggé.

Itt, Közép-Európában, természetes, hogy van megfelelő minőségű ivóvizünk, természetes, hogy a folyóink nem száradnak ki. Talán ezért nem értékeljük a vizet eléggé. Mert van belőle elég.

Kérdés persze, hogy ez mindig így lesz-e. A tavalyi aszály sok szempontból ijesztő volt, és arra is rámutatott, hogy a felszíni vizeink sem kiapadhatatlan adottságok, és a mezőgazdaság sem nélkülözheti a vizet.

Mit kéne tennünk, mit tudunk tenni? Esőt nem tudunk csinálni, tehát azt a vízkészletet kell megbecsülni, ami rendelkezésünkre áll. Gazdálkodni kellene a vízzel, a vizes időszakokban tartalékolni belőle. Mindeközben óvni és védeni. És mindez nem csak általános feladat, hanem elsősorban személyre szabott! Mindenkinek tenni kell érte!

Emeljünk ki egy problémát a vizek védelmének nagy témaköréből. A vízen úszó, sodródó szemétkupacok kérdését. Ezen szemétkupacok minden egyes darabját valaki eldobta, vagy közvetlenül a vízbe, vagy a parton. Felmerül a kérdés, mit gondolt az illető? Vajon végig gondolta-e, hogy a saját és gyermekei jövőjét veszélyezteti? Nagy szavak egy darab szemét miatt? Egyáltalán nem. Csak meg kellene érteni, hogy mekkora kincs a víz, hogy mekkora bűn mostohán bánni vele.

Sajnos még mindig sokan vannak, akik nem értik. Bármikor, bármelyik vízparton ott a szemét, mutatva, hogy a bölcs ember (homo sapiens) csak tudományos neve szerint bölcs, a mindennapokat úgy éli meg, mint akinek nem számít, mi lesz holnap.

Egyben biztosak lehetünk, ha tönkre tesszük a környezetünket, és ezen belül a vizeinket, nem kell majd azzal foglalkozni, hogy mi lesz holnap. Mert holnap sem lesz.

Ezt pedig szerintem egyikünk sem akarja.

Akkor pedig mindenkinek tenni kell érte, hogy ne így történjen.