Szerencsés embernek tartom magam. Szerencsésnek, mert életem során olyan tanáregyéniségekkel hozott össze a sors, olyan tanárok oktattak, akik felbecsülhetetlen színvonalat képviseltek (emberileg és szakmailag egyaránt).

Mindjárt az általános iskolában is találkoztam ilyennel, de az igazán a gimnáziumban éreztem, mennyit is számít, ha emberileg és szakmailag is kiemelkedő emberektől tanulhatok. A gimnáziumban két-három ilyen tanárom is volt. Nem csak a tananyagot adták át, szemléletet, gondolkodásmódot, precizitást tanítottak. Tényleg az életre neveltek. Nem véletlen, hogy később a gyerekeimet is abba a középiskolába, az ő kezük alá küldtem.

Többségük nem él már, de rendszeresen eszembe jutnak, emlegetem őket, a szavaikat idézem.

Nem lettem tanár, de előfordult, hogy tanítottam, meghívott előadó voltam egyetemeken. Mindig próbáltam úgy átadni az ismereteket, ahogy ők tanítottak engem. Mert miattuk, általuk, az ő hatásukra lettem az, aki vagyok.

Köszönöm nekik.