Az ukrajnai háborúval kapcsolatos európai szankciók árnyékában mindenkinek tenni kellene azért, hogy némi önkorlátozással mérsékelje az energiafelhasználását. Ez a jövőben még nagyon fontossá válhat! Ráadásul mindez nem is annyira bonyolult, csak a 21. század kényelmi vívmányainak a használatát kellene csökkenteni:
Ez csak néhány egyszerű ötlet az energiatakarékos életre, és a felesleges pazarlás megszüntetése mellett hasznos a pénztárcának is, sőt egyes javaslatok még az egészségnek is jót tesznek (kerékpár, evezés). Vagyis nem olyan rettenetes, szerte a világban ennél drasztikusabb megoldásokkal is próbálkoznak, néhány német város például a közvilágítás idejének a rövidítésévek próbálja mérsékelni az energia felhasználását.
Annak ellenére, hogy az ilyetén takarékosság része a valódi fenntarthatóságnak, valamint a bolygónak is jót tesz, sok szempontból visszalépésnek tűnik, ha feladjuk a XXI. század kényelmét. De az idősebbeknek ez csak gyerekkoruk nosztalgiája, egy retro időutazás a fiatalkorukba, a fiataloknak pedig történelmi kaland kipróbálni hogyan éltek apáik, nagyapáik! Amikor még nem is volt légkondi, amikor alapértelmezett volt, hogy a falun belül biciklivel vagy gyalog járt az is, akinek volt kocsija, a horgászok többsége csak álmodott egy villanymotorról, és a háztartások többségében alig volt elektromos árammal működő háztartási gép, napjaink rengeteg elektromos kütyüjéről nem is beszélve.
Nem csak takarékosság, kicsit talán kihívás is, részben vagy egészben részt venni ebben a retro időutazásban, és minden szempontból hasznosabb, mint a Facebook vagy TikTok egynémely kihívása.
Ha sokan vállalják az önkorlátozást, akkor jelentősen lehetne csökkenteni a család, a település, az ország energiafelhasználását, ugyanaz az energia-mennyiség tovább lesz elég, a klímavédelemért is teszünk, és a gazdaság számára tragikus európai szankciókat is mérsékelhetjük.
Mindössze egy kis egyéni kényelmetlenséget kell vállalni!
Ki csatlakozik?
Ügyfélfogadási idő:
Hétfő: 8:00 – 15:00 óráig
Kedd: nincs ügyfélfogadás
Szerda: 8:00 – 17:00 óráig
Csütörtök: 8:00 – 12:00 óráig
Péntek: 8:00 – 12:00 óráig
Elérhetőség:
5462 Cibakháza, Szabadság tér 5.
Telefon: 06 56 477 001
Email: hivatal@cibakhaza.hu
A településen észlelt problémákat bejelentheti az alábbi űrlap kitöltésével. Kérjük valós adatokat használjon, amin ügyintézőnk szükség esetén felveheti Önnel a kapcsolatot az adott probléma kivizsgálásánál.
Elérhetőség:
5462 Cibakháza, Szabadság tér 5.
Telefon: 06 56 477 001
Email: hivatal@cibakhaza.hu
Ügyfélfogadási idő:
Hétfő: 8:00 – 12:00, 13:00 – 16:00 óráig
Kedd: nincs ügyfélfogadás
Szerda: 8:00 – 12:00, 13:00 – 17:00 óráig
Csütörtök: 8:00 – 12:00 óráig
Péntek: 8:00 – 12:00 óráig