A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal elsőfokú élelmiszerlánc-felügyeleti hatósági jogkörében eljárva meghoztam az alábbi

HATÁROZATOT.

A határozat mellékletét képező térkép alapján a kitörési pont – koordinátái: N46.8926211; E20.367360 – körül 10 km sugarú körben az alábbi települések közigazgatási területére, illetve annak egy részére madárinfluenza megállapítása miatt megfigyelési körzetet rendelek el:

Öcsöd bel- és külterülete,
Tiszaföldvár bel- és külterületének délkeleti része,
Cibakháza külterületének keleti része,
Nagyrév külterületének keleti része,
Kunszentmárton belterülete és külterülete a déli rész kivételével,
Mesterszállás belterülete és külterülete az északkeleti rész kivételével,
Mezőhék külterületének déli része.

A település határán a fő közlekedési utakon „Madárinfluenza megfigyelési körzet” feliratú táblát kell elhelyezni.

A megfigyelési körzetbe tartozó baromfitartó gazdaságokra/háztáji udvarokra az alábbi intézkedéseket rendelem el:

A településen minden baromfiállományt, egyéb, fogságban tartott szárnyast a gazdaság/udvar kijelölt épületében zártan kell tartani. Amennyiben ez nem oldható meg, vagy az állatok jólétét veszélyeztetné, akkora területet kell lekeríteni és hálóval lefedni a kifutóból/legelőről, melynek alapterülete megegyezik az ólazott tartásnál az· állatok számára szükséges alapterülettel, hogy a gazdaság más baromfiállományaival, más fogságban tartott madarakkal, továbbá a vadon élő madarakkal ne érintkezhessenek.

A baromfit zárt térben, vagy olyan védelmet biztosító helyen kell etetni és itatni, amely kellőképpen megakadályozza a vadon élő madarak berepülését, és így azoknak a baromfi táplálására szolgáló élelemmel vagy vízzel való érintkezését.

Tilos a baromfi, tojásrakás előtt álló baromfi, napos baromfi és tojás megfigyelési körzeten belüli mozgatása, kivéve a megfigyelési körzeten át közúton vagy vasúton történő, kirakodás és megállás nélküli átszállítást.

E tilalom alól az Élelmiszerlánc-biztonsági és Földművelésügyi Főosztály (továbbiakban: főosztály) a madárinfluenza terjedésének megelőzését célzó megfelelő járványvédelmi intézkedések alkalmazása után adhat felmentést.

A baromfiállományokat fajonként, hasznosítási irányonként és korcsoportonként számba kell venni.

Tilos a baromfi, tojásrakás előtt álló baromfi, napos baromfi valamint tojás szállítása a megfigyelési körzetből a megfigyelési körzeten kívül fekvő gazdaságokba, vágóhidakra, csomagoló központokba, vagy tojástermékek előállítására szolgáló létesítménybe. E tilalom alól a főosztály bizonyos feltételek teljesülése mellett külön kérelemre felmentést adhat.

Tilos megfigyelési körzeten és megfigyelési körzeten kívülről származó az azonnali levágásra szánt baromfi behozatala a megfigyelési körzet területére, valamint az abból származó nyers hús kivitele a megfigyelési körzet területéről. E tilalom alól a főosztály bizonyos feltételek teljesülése mellett külön kérelemre felmentést adhat.

A megfigyelési körzetben található gazdaságokba az előírt járványvédelmi intézkedéseket betartva – különös tekintettel a belépéskori és távozáskori fertőtlenítésre – csak olyan személyek léphetnek be, akik jelenléte az állatok ellátása, hatósági felügyelete miatt szükséges.

Az élő baromfi, más, fogságban tartott madarak, takarmány, trágya, hígtrágya, alom és minden más a vírussal történt kontaminációra gyanús dolog vagy anyag szállításához használt járművet és eszközt takarítási, fertőtlenítési eljárásnak kell alávetni.

Baromfi és más, fogságban tartott madarak vagy háziasított emlősfajok csak a főosztály engedélyével vihetők be a baromfit tartó gazdaságba, illetve onnan ki. Ez a korlátozás nem vonatkozik azokra az emlősökre, amelyeknek csak az emberi lakóhelyül szolgáló területekre van bejárásuk, ahol:

a) nem érintkeznek a háztáji baromfival vagy más, fogságban tartott szárnyassal, és

b) nincs hozzáférésük olyan ketrechez vagy területhez, ahol ilyen háztáji baromfit vagy fogságban tartott madarakat tartanak.

A gazdaságban észlelt megnövekedett megbetegedési vagy elhullási arányt, továbbá a termelési adatokban bekövetkezett jelentős változást, különös tekintettel az alábbiakra:

  • a takarmány- és vízfelvétel csökkenése meghaladja a 20%-ot,
  • a tojástermelés visszaesése két napnál tovább meghaladja az 5%-ot,
  • egy hét alatt az elhullási arány meghaladja a 3%-ot,
  • bárminemű, a madárinfluenzára utaló klinikai tünetet vagy kórbonctani elváltozást

a tulajdonosnak haladéktalanul jelentenie kell hivatalomnak a hatósági állatorvoson keresztül.

A megfigyelési körzetben lévő gazdaságból tilos a baromfi vagy más madarak tartásából származó használt alom, trágya, hígtrágya kivitele, szétszórása. Ez alól a főosztály adhat felmentést, amennyiben kijelölt telepre történik a kiszállítás a madárinfluenza vírusának ártalmatlanítását szolgáló kezelés vagy későbbi kezelés célját szolgáló köztes tárolás céljából.

Tilos a vásárok, piacok, kiállítások, illetve a baromfi vagy más, fogságban tartott madarak egyéb bemutatóinak, illetve versenyeinek tartása.

Baromfi vadállomány-újratelepítési céllal nem engedhető szabadon

A megfigyelési körzetre elrendelt intézkedéseket a fertőzött gazdaságnak takarítása és fertőtlenítése befejezésének napjától számított legalább 30 napig kell fenntartani.

A megfigyelési körzet intézkedéseiről az érintett terület lakosságát a helyben szokásos módon értesíteni kell.

Jelen határozat ellen, annak közlésétől számított 15 napon belül a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Elnökének címzett (1024 Budapest, Keleti Károly u. 24.), de hatóságomhoz (Jász-Nagykun-­Szolnok Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Földművelésügyi Főosztály 5000 Szolnok, Verseghy út 9.) 2 példányban benyújtott fellebbezésnek van helye.

A döntés elleni jogorvoslati eljárás díja 10.000 Ft. A jogorvoslati díj befizetését igazoló bizonylatot a fellebbezési kérelemhez csatolni kell.

A jogorvoslati eljárás díját a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Magyar Államkincstárnál vezetett, 10032000-00289782-00000000 számlájára, átutalás vagy a számlára történő készpénzbefizetés útján kell megfizetni. A fizetési megbízás közlemény rovatában fel kell tüntetni a fellebbezéssel támadott határozat számát, a „jogorvoslati eljárási díj” megnevezést és az ügyfél adószámát, illetve adóazonosító jelét.

A fellebbezés elektronikus úton történő benyújtására nincs lehetőség.

A határozat a fellebbezésre való tekintet nélkül azonnal végrehajtandó.

INDOKOLÁS

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állat-egészségügyi Diagnosztikai Igazgatóságának M2016-10057687 számú eredményközlői szerint Öcsöd településen H5N8 magas patogentitású madárinfluenza betegség előfordulása került megállapításra, ezért a betegség továbbterjedésének megakadályozása érdekében az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény (a továbbiakban Étv.) 51. § (3) f) bekezdése alapján megfigyelési körzetet jelöltem ki.

A 143/2007.(Xll.04.) FVM sz. rendelet 16. § (1) bekezdése alapján az illetékes hatóság a betegséggel érintett állattartó telep (udvar) körül minimum 10 km sugarú kör által határolt területen megfigyelési körzetet rendel el. A megfigyelési körzet részletes szabályait a madárinfluenza elleni védekezés részletes szabályairól szóló 143/2007. (Xll.4.) FVM rendelet 17. § (2) és a 30-31. §-a alapján határoztam meg.

Az állattartó közreműködési kötelezettségét az Éltv. 18. § (1) bekezdésének g) pontja alapján írtam elő.

A fellebbezés halasztó hatályának kizárását az esetleges fertőzés továbbterjedésének megelőzése indokolta, melyet a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 101. § (5) bekezdésének e) pontja, valamint az Éltv. 42. § (1) bekezdésének d) pontja alapján rendeltem el.

A fentiek alapján a rendelkező részben foglaltak szerint döntöttem.

Határozatomat az Éltv 51. § (3) bekezdésében és a megyei kormányhivatalok mezőgazdasági feladatainak meghatározásáról szóló 68/2015. (111.30.) korm. rendelet 5. § (5) bekezdésében meghatározott jogkörömben eljárva, a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról szóló 66/2015. (Ill. 30.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdésében meghatározott illetékességi területemen, a Ket. 71-74. §-a szerint hoztam meg.

A jogorvoslat lehetőségét a Ket. 98. § (1) és a 99. § (1) bekezdése alapján biztosítottam, a megyei kormányhivatalok mezőgazdasági feladatainak meghatározásáról szóló 68/2015. (Ill. 30.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdésében foglaltak szerint.

A döntés elleni jogorvoslati eljárás díjára vonatkozó rendelkezéseket a Nemzeti Élelmiszerlánc­biztonsági Hivatal, valamint a megyei kormányhivatalok mezőgazdasági szakigazgatási szervei előtt kezdeményezett eljárásokban fizetendő igazgatási szolgáltatási díjak mértékéről, valamint az igazgatási szolgáltatási díj fizetésének szabályairól szóló 63/2012. (VII. 2.) VM rendelet 4. § (1) és (3) bekezdései tartalmazzák.

Az azonnali végrehajtást a 2008. évi XLVI törvény 42.§ (1) bekezdés d) pontja és a Ket. 101.§ (5) bekezdés e) pontja alapján írom elő.

Szolnok, 2016. november 22.

Dr. Kállai Mária kormánymegbízott nevében és megbízásából kiadmányozó:

Dr. Széphalmi Éva főosztályvezető

> HATÁROZAT LETÖLTÉSE (PDF) <

A megfigyelési körzet térképe:

ocsod_terkep