Megkezdődhet a kerékpározható út építése Cibakházán
Projekt:
A Terület-és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretén belül a TOP _PLUSZ-1.1.3-21-JN1 számú, Helyi és térségi turizmusfejlesztés tárgyú felhívásra az  önkormányzat sikeresen pályázott és a döntés szerint 100 %-os támogatási intenzitású, vissza nem térítendő támogatásban részesült. A támogatásból többek között kerékpározható út építése is megvalósulhat a településen.

Az önkormányzat a közbeszerzési törvény szerint nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le, melyre 12 db ajánlat érkezett. Az ajánlattevők közül a Jász-Modul Kft. (székhelye: 5082 Tiszatenyő, Táncsics Mihály út 45.) ajánlata bizonyult a legkedvezőbbnek. A nyertessel a kivitelezési szerződés aláírásra került, és az építési munkaterületet az önkormányzat már át is adta a kivitelezőnek.

A tervek szerint az aszfalt burkolatú kerékpározható út nyomvonala a Hősök tere úti meglévő kerékpárút burkolatától kiindulva épülhet meg a közút mellett, annak bal oldalán, a Czibak Imre térig. A kerékpározható út a 0+500 km szelvényt követően (Szőke Tisza presszó) két nyomvonalon fut tovább, és  a meglévő, szélesített új aszfaltburkolatú utakon nyitott kerékpársáv felfestésével folytatódik a település külterületéig. A Kossuth utca új szélesített aszfaltburkolatot fog kapni a Czibak Imre tér – Bem utca meglévő burkolatától indulva és a Szabadság teret elhagyva a külterületi út burkolatáig.

Az építési munkák körülbelül 6 hónapot fognak igénybe venni, mely változhat. A kivitelezés során a munkavégzés zavaró hatásai tapasztalhatóak lesznek, azonban az elkészült kerékpározható út reményeink szerint kárpótolni fogja a lakosságot a kellemetlenségekért.

Cibakháza, 2024. szeptember 10.

 Hegyes Zoltán, polgármester

Címkék:

Megosztás

Facebook
Skype
WhatsApp
Email
Nyomtatás

További pályázatok

PályázatokTelepülési hírek
Megkezdődhet a kerékpározható út építése Cibakházán
Pályázatok
Tervezési szakaszban van a turisztikai beruházás Cibakházán
Pályázatok
Hamarosan új utcák kapnak szilárd útburkolatot Cibakházán
Pályázatok
Megtörtént a Kispusztai út alapkőletétele
Pályázatok
A Kispusztai út újabb szakasza kerül hamarosan felújításra
Pályázatok
Befejeződött a Bölcsőde építése Cibakházán
Pályázatok
Szolgálatban a második körzet tanyagondnoki busza is
Pályázatok
Turisztikai fejlesztések
Pályázatok
Közösségszervezés támogatása - 2021
Pályázatok
Új busz a tanyagondoki körzetekben

Bejelentés

A településen észlelt problémákat bejelentheti az alábbi űrlap kitöltésével. Kérjük valós adatokat használjon, amin ügyintézőnk szükség esetén felveheti Önnel a kapcsolatot az adott probléma kivizsgálásánál.

Cibakháza Nagyközségi Önkormányzat

Elérhetőség:
5462 Cibakháza, Szabadság tér 5.
Telefon: 06 56 477 001
Email: hivatal@cibakhaza.hu

Ügyfélfogadási idő:
Hétfő: 8:00 – 12:00, 13:00 – 16:00 óráig
Kedd: nincs ügyfélfogadás
Szerda: 8:00 – 12:00, 13:00 – 17:00 óráig
Csütörtök: 8:00 – 12:00 óráig
Péntek: 8:00 – 12:00 óráig

Távsegítség