Tisztítsuk meg az Országot! program
Támogatóink:
Innovációs és Technológiai Minisztérium
IFKA Közhasznú Nonprofit Kft.
Sosem késő végig gondolni, mit tehetünk gyermekeink jövőjéért, egészséges életéért, Földünk megóvásáért. Felgyorsult világunkban egyszerűen, kényelmesen élünk, mit sem törődve a magunk mögött hagyott sebekkel. A bioszféra egyensúlyát felborítva lelkiismeretfurdalás nélkül hagyjuk el az évtizedek alatt sem lebomló hulladékunkat a természetben.
A társadalmi felelősségvállalás fontossága lassan beépülni látszik oktatási intézményeink programjaiba, de a berögzült rossz szokások iránti változtatás igénye nem érte el hatékonyan azt a generációt, amely még a minimálisan szennyező világban cseperedett. Hiszen gyermekkorunkban egy bevásárlótáskánk, kosarunk volt, használati tárgyaink, ruháink tartósak, megbecsültek voltak.
A szervezett hulladékszállítás a még gyerekcipőben járó szelektív begyűjtéssel az egyik legfontosabb lépcsőfoka volt a hulladék biztonságos, környezetkímélő megsemmisítésének.
Cibakháza önkormányzatának egyik kiemelt feladata a környezet megóvása, egészséges életmódunk megőrzése. Lehetőségeihez mérten költségvetéséből is fordít közterületeinek karbantartására, tisztítására, fásítására. Fontos, hogy a kistelepülés vonzó legyen a fiatalok, letelepülni vágyók számára. Az országos átlaghoz és a térség többi településéhez hasonlóan lélekszáma évről évre csökken, ugyanakkor nagyon vonzó a horgászatot, a kertművelést kedvelők körében, sokan választják a települést második otthonukká. A Tisza holtágának partvonala miatt is rendszeresen előtérbe kerül a tájsebek csökkentése, az illegális hulladék okozta talaj-, víz-, és levegőterhelés megszüntetése.
Cibakháza a korábbi években is aktívan részt vett a környezetvédelmi programokban, de ebben az évben is több alkalommal szervezett figyelemkeltő hulladékgyűjtő akciót. Az EFOP egyik programja, a „Szépítsük együtt Cibakházát – Tisztább településért program” a nyáron valósult meg. Önkéntesek rendezték a parkokat, szedték a szemetet, gereblyéztek. A településen működő egyesületek évente egy-két alkalommal szerveznek szemétszüretet”.
Novemberben térítésmentes elektronikai hulladékgyűjtési akciót szerveztünk, amely hozzájárul a nehezen kezelhető, felhalmozott hulladék elszállításához.
A településen közel negyven térfigyelő kamera működik, amelyek segítséget nyújtanak egy-egy terület rendjének fenntartásához. Az önkormányzat ideiglenesen egy-egy lerakóhelyre a beavatkozás után további kamerák kihelyezését tervezi, de településünkön működő közterületfelügyelet és a polgárőrség is kiemelt figyelmet szentel az illegális hulladéklerakás megelőzésére.
Környezetünk védelmének fontosságát a társadalom valamennyi szintjén erősíteni szükséges, de a leghatékonyabb eszközök a mikrotársadalmak kezében vannak: szűk környezetünk, lakóhelyünk, saját és gyermekeink egészsége mindannyiunk számára első helyen áll – s bár globálisan apró lépésnek tűnik, mégis ezen apró lépések milliói építik fel a tiszta, élhető világot.
Tegyünk együtt meg mindent a környezetünkért, Cibakháza!
A „Kisszemetes” és környéke illegálisan lerakott hulladék hegyeit őrzi. Ezek felszámolása megközelíti a 100 millió forintot. Mindannyian tudjuk, hogy a lakossági hulladékszállítás is nagyon drága, de ezeken a területeken csak a nagy kapacitással, hulladékkezelői jogosultsággal rendelkező közszolgáltató tud hatékonyan beavatkozni. Az üzemanyag, a személyi feltétel és a lerakóban elhelyezés, megsemmisítés nagyon drága, ezért Cibakháza Nagyközségi Önkormányzat folyamatosan külső forrást keres e feladat ellátásra.
A most elnyert 19 922 731 Ft (2021. november 9.), azonnali felhasználásra kötelezett (2021. november 30.) támogatás rendkívül nagy összeg, mégis Cibakháza illegális hulladékfelszámolásának csekély töredéke, csak egy helyrajzi szám teljes megtisztítására elegendő, összesen 1 384 m3 köbméter kezelésére elegendő. Minden lehetőséget megragadunk, a megjelenő felhívásokra igényünket benyújtjuk, de komoly szélmalomharcot folytatunk a megállás nélkül képződő illegális hulladékkal.
Kérjük Cibakháza lakosságát, hogy tartózkodjanak az illegális hulladéklerakástól, és vegyenek részt a következő évek akcióiban, önkéntes munkával is sokat tehetnek a településért.
Ügyfélfogadási idő:
Hétfő: 8:00 – 12:00, 13:00 – 16:00 óráig
Kedd: nincs ügyfélfogadás
Szerda: 8:00 – 12:00, 13:00 – 17:00 óráig
Csütörtök: 8:00 – 12:00 óráig
Péntek: 8:00 – 12:00 óráig
Elérhetőség:
5462 Cibakháza, Szabadság tér 5.
Telefon: 06 56 477 001
Email: hivatal@cibakhaza.hu
A településen észlelt problémákat bejelentheti az alábbi űrlap kitöltésével. Kérjük valós adatokat használjon, amin ügyintézőnk szükség esetén felveheti Önnel a kapcsolatot az adott probléma kivizsgálásánál.
Elérhetőség:
5462 Cibakháza, Szabadság tér 5.
Telefon: 06 56 477 001
Email: hivatal@cibakhaza.hu
Ügyfélfogadási idő:
Hétfő: 8:00 – 12:00, 13:00 – 16:00 óráig
Kedd: nincs ügyfélfogadás
Szerda: 8:00 – 12:00, 13:00 – 17:00 óráig
Csütörtök: 8:00 – 12:00 óráig
Péntek: 8:00 – 12:00 óráig