Holtágunk fénypontjai
Cibakháza Gödör
2024 május 18. (szombat). 16:00
2024. május 18-án, szombaton este 20.45 órától hagyományteremtő csónakos lampionos felvonulást tartunk a Cibakházi Holt-Tisza falu alatti szakaszán.
A felvonulás előtt, délután (17-20 óráig) előrehozott gyermeknapi programok lesznek.
A felvonulás a Gödörből indul, a csónakok elmennek a házakkal határolt holtágszakasz végéig, ott megfordulnak és visszatérnek a Gödörbe, ahol a résztvevőket egy szerény állófogadással várják a szervezők. A felvonuláson mindenféle vízi járművel, sporteszközzel részt lehet venni. A résztvevő csónakok számára 20 lampiont biztosítunk. Kérjük, hogy akik részt szeretnének venni a felvonuláson és kérnek lampiont, jelezzék az Önkormányzat felé. A lampionokat a helyszínen, indulás előtt osztjuk ki.
Az eseményre bárki jelentkezhet, egy csónakba (mérettől függően) 2-4 fő tud beszállni. A távot akár evezővel, akár elektromos motorral is lehet teljesíteni, illetve aki elfárad, akár előbb is visszafordulhat. Akinek nincs csónakja, vagy nincs kedve evezni, a holtágszakasz parti stégjeire is akaszthat ki fényeket (lámpákat) és így is részt vehet a rendezvényen.
Mindenkit szeretettel várunk, legyünk minél többen!
Legyen ezen az estén minél több fénypontja a holtágunknak!
Programok:
16:00-tól kreatív sátor gyermekeknek: Arcfestés, csocsó, trambulin
18:00 helyi kulturális csoportok fellépése:
- Pántlikás gyermek néptánccsoport
- Junior néptánccsoport
- Dalma Dance Cibakháza
19:00 Bűvész show műsor
19:30 Gyerekműsor: Szurka-Piszka duó vidám zenés gyerekműsor.
220 felett Terjéki Katával
Fényfestés a holtágon eddy music
Lampionos csónakos felvonulás
Az est folyamán mindenkit megvendégelünk 1 tányér paprikás krumplira!
Édesség, Büfé

Az esemény plakátja:

Megosztás

Facebook
Skype
WhatsApp
Email
Nyomtatás

További programok

Magyar klasszikus cirkusz
Nagyközségi Művelődési Ház
Fáklyás felvonulás és tábortűz
Nagyközségi Művelődési Ház
Tavaszi játszóház
Könyvtár
KÉZMŰVES ÉS KIRAKODÓVÁSÁR 2025. MÁJUS 10-11.
Cibakháza Vásártér
Községi Könyvtár helyismereti gyűjtemény bővítő programjához
A cibakházi Községi Könyvtár Internet Fiesta programjai
Könyvtár
Telegdi Ágnes: Ó azok a csodálatos állatok
Könyvtár
Kézműves és Kirakodóvásár
Cibakháza Vásártér
Nyárzáró Rock Est
Gödör Cibakháza
Retro Party a Gödörben
Gödör Cibakháza

Bejelentés

A településen észlelt problémákat bejelentheti az alábbi űrlap kitöltésével. Kérjük valós adatokat használjon, amin ügyintézőnk szükség esetén felveheti Önnel a kapcsolatot az adott probléma kivizsgálásánál.

Cibakháza Nagyközségi Önkormányzat

Elérhetőség:
5462 Cibakháza, Szabadság tér 5.
Telefon: 06 56 477 001
Email: hivatal@cibakhaza.hu

Ügyfélfogadási idő:
Hétfő: 8:00 – 12:00, 13:00 – 16:00 óráig
Kedd: nincs ügyfélfogadás
Szerda: 8:00 – 12:00, 13:00 – 17:00 óráig
Csütörtök: 8:00 – 12:00 óráig
Péntek: 8:00 – 12:00 óráig

Távsegítség