Rohan az idő…

dec 22, 2021 | Horgászturizmus

Nem is olyan régen (2020-ban, vagyis tavaly) készültek el azok a tanulmányok, amelyek alapján idén januárban heti rendszerességgel nekiláttunk, hogy Cibakházán kialakítsuk és megalapozzuk a turizmust. Lehet, bár nem érdemes vitatkozni azon, hogy érdemes-e ezzel foglalkozni, hogy kell-e Cibakházának turizmus. Igazából a kérdést úgy is meg lehet fogalmazni, hogy akarunk‑e Cibakházára valamilyen fejlődést, vagy beletörődünk a település stagnálásába. Mert ha bármilyen fejlődést szeretnénk, azt sem az ipar, sem a mezőgazdaság nem fogja elhozni, így egyetlen lehetőség marad, a turizmus.

Lassan egy éve dolgozunk néhányan nap, mint nap a turizmus kialakításán és fejlesztésén, de még mindig csak az alapoknál tartunk, még mindig nincs jövedelemtermelő, fejlett turizmus Cibakházán. Persze valljuk be, nem is lett volna reális az a célkitűzés, hogy egy év alatt építsünk fel egy olyan rendszert, amely más területeken (térségekben) évek alatt alakult ki.

Vagyis egyáltalán nem állunk rosszul, annak ellenére, hogy az alapozás közben rengeteg dologgal kellett foglalkoznunk, ami nem közvetlen turisztikai kérdés volt, viszont jobbnak látszott most tisztázni és megoldani, mink megvárni, hogy később problémát okozzon.

A teljesség igénye nélkül érdemes néhány szemelvényt kiragadni a munkánkból.

A holtág horgászati-halgazdálkodási hasznosítási jogát 15 évre ismét elnyerte a horgászegyesület, ezzel megalapozta a horgászturizmus fejlesztésének a jövőjét, vagyis érdemes turisztikai beruházásokat tervezni és kialakítani, mert van idő a megtérülésre is.

Elkészült egy új, a horgászturizmussal is számoló, a halállományt is védő, horgászbarát horgászrend. Ez persze nem nyerte el mindenkinek a tetszését, volt aki túl szigorúnak gondolta, mások pont ellenkezőleg, még szigorúbbat szerettek volna.

Kialakítottuk és egyre jobb hatásfokkal használjuk a tájékoztató kommunikációs csatornáinkat. Ezek érdekessége, hogy a közvetlen visszajelzés még kevés az ezeken közölt turisztikai ismeretterjesztő anyagokra, ugyanakkor az Internet bugyraiból lekért statisztikai adatok alapján egész jó olvasottsági mutatóink vannak.

A várakozáshoz képest kicsit kevesebb pályázóval, de mégis sikeresen zárult az Önkormányzat és a horgászegyesület által meghirdetett fotópályázat, a közelmúltban az eredményeket is nyilvánosságra hoztuk és a díjakat is átadtuk a nyerteseknek.

Be kell vallani, hogy két másik kezdeményezéssel viszont kudarcot vallottunk. Nem volt jelentkező a Rekordlistára, az utcai szóbeszéd szerint a nagy, kapitális halak kifogói, mind a helyüket, mind a módszereiket szeretnék titokként megőrizni.

Hasonlóképpen érdektelenség kísérte a Cibakháza fájának kiválasztására irányuló felhívásunkat, erre eddig egyetlen javaslat érkezett.

Ahogy lassan véget ér az év, nekünk is illik számot vetni a munkánkkal, és mérleget vonni. Én azt gondolom, hogy eredményes éven vagyunk túl, a lehetőségekhez és a kilátásokhoz képest jól haladunk. Remélhetőleg a jövő évben még jobb lesz, hiszen a várható turisztikai és településfejlesztési pályázatok még gyorsabb, koncentráltabb haladást tesznek lehetővé, és a jövő év végén már a turizmusban működő szolgáltatásokról fog szólni az év végi beszámoló.

Az év végéig előttünk lévő napok is ennek jegyében fognak még eltelni, gőzerővel dolgozunk a pályázati anyagok előkészítésén, hogy a jövő évet sikeresen, megnyert támogatásokkal kezdhessük.

Ennek reményében kívánok békés karácsonyt és boldog újévet minden kedves olvasónak!

Összes bejegyzés

Share This