Anna asszony 1965. július 1-től dolgozott a közszférában. 1969-ben tett anyakönyvvezetői szakvizsgát, ettől kezdve egészen 1991-ig látta el Cibakházán az anyakönyvi feladatokat. Nagy gondot fordított a családi és társadalmi események színvonalára, különösen a házasságkötések és a névadók voltak kedvesek számára.
Első esküvőjén 1969-ben Bata Lászlót Kőműves Ilonát adta össze, 1991-ben az utolsón Halka Pált és Gazsó Juliannát.
Amikor 1979-ben megszervezte és levezette Zámbori Soma névadóját, még nem gondolta, hogy a később országosan ismert színészt tartja a kezében.
Legérdekesebb, máig emlékezetes esküvője 1969-ben volt, amikor is a piacról esett be egy pár (Veres István és Csík Borbála), és őket adta össze egy egyszerű keddi napon, mert azonnal házasságot akartak kötni. (Akkor még nem volt feltétel a 30 nappal előre történő bejelentkezés.)
A 20 év alatt összesen 298 esküvőt vezetett le, munkásságát 1991. december 19-én „A Családért” emlékplakett odaítélésével ismerték el.
Anyakönyvvezetőként átélt szép emlékeiről azért is mesélt nekünk, mert szerette volna a saját élményeit is hozzátenni a Nagy Igen Hét eseményeihez.
Köszönjük, hogy megosztotta velünk mindezt.
Ügyfélfogadási idő:
Hétfő: 8:00 – 15:00 óráig
Kedd: nincs ügyfélfogadás
Szerda: 8:00 – 17:00 óráig
Csütörtök: 8:00 – 12:00 óráig
Péntek: 8:00 – 12:00 óráig
Elérhetőség:
5462 Cibakháza, Szabadság tér 5.
Telefon: 06 56 477 001
Email: hivatal@cibakhaza.hu
A településen észlelt problémákat bejelentheti az alábbi űrlap kitöltésével. Kérjük valós adatokat használjon, amin ügyintézőnk szükség esetén felveheti Önnel a kapcsolatot az adott probléma kivizsgálásánál.
Elérhetőség:
5462 Cibakháza, Szabadság tér 5.
Telefon: 06 56 477 001
Email: hivatal@cibakhaza.hu
Ügyfélfogadási idő:
Hétfő: 8:00 – 12:00, 13:00 – 16:00 óráig
Kedd: nincs ügyfélfogadás
Szerda: 8:00 – 12:00, 13:00 – 17:00 óráig
Csütörtök: 8:00 – 12:00 óráig
Péntek: 8:00 – 12:00 óráig