Az ősz által meghozott csapadék lassan, de biztosan változtatta meg a Tisza vízjárását, és az árhullámból származó többlet víz eljutott Cibakháza partjaihoz is. Az emelkedő vízben pedig lassan süllyed a szigetünk, hogy először csak zátonyként, majd egyszerű mederalakulatként pihenje ki azt a rengeteg látogatót, akik igazi ökoturistaként vállalták, hogy a nomád viszonyok, a kiépítetlen út ellenére is megtekintik ezt a természeti csodát.

Mióta meghódítottuk a szigetet, sokat gondolkoztam rajta, milyen érdekes is a természet. Az idei év a mezőgazdaságot régen látott aszállyal sújtotta, sok helyen tönkre téve a termést, kiszárítva horgásztavakat, kis folyókat.

Ugyanez az aszály elővarázsolt egy szigetecskét a Tiszából, amelyet egy hirtelen (kicsit azért médiamarketing alapú) ötlettől vezérelve elfoglaltunk. Előnyt kovácsoltunk az aszályból, és most az öko-, horgász és víziturisztikai fejlesztések kapujában már nem ismeretlen településként pályázunk a holtág turizmusát élénkítő fejlesztésekre, hanem ismert, és a nyáron hatalmas látogatólétszámot generáló településként. Számunkra tehát megadatott, hogy előnyös oldalát is lássuk az aszálynak.

Sokakban felmerülhet a kérdés, mi lesz most a szigettel.

Egyszerű a válasz, Atlantiszként pihen a folyó mélyén, őrizve rengeteg emléket, egy nyár emlékét, amikor nem csak halak és kagylók, hanem emberek népesítették be. Atlantisztól csak az különbözteti meg, hogy a folyó vízjárásának szeszélye nyomán elvileg akármikor előbukkanhat újra, bár az is lehet, hogy évekig nem fogjuk látni.

De ettől még szeretjük, szeretettel gondolunk és emlékezünk rá. Köszönettel tartozunk neki, hogy megjelenésével segített országosan ismert turisztikai célponttá tenni Cibakházát.

És természetesen várjuk, hogy újra felbukkanjon, hogy újra meghódíthassuk és – ha ideiglenesen is – újra benépesíthessük.

Mert akármilyen mély víz lepi éppen, már örökre a mi szigetünk marad.