Települési hírek
Azt írja az újság…
Cibaki Hírek - lapszemle

Az önkormányzati hírek rovatban több kedvező hír is helyet kapott, például a meteorológiai állomás felújítása, napelem park kialakítása. Olvashatunk még arról is, hogy az elektromos rendszer cseréje lassan véget ér a Szociális Gondozási Központban, és április közepére készen lesz a felújítás. A legjobb hír viszont az, hogy ismét pályázott a település utak felújítására.

Polgármester úr jegyzetében ezúttal a helyi adókról született átfogó elemzés, amelyből kiderül többek között, hogy az önkormányzat költségvetésének olyan kicsiny (1 % alatti) része, hogy kedvező gazdasági helyzetben akár nem is lenne szükség rá – de jelenleg több tényező sem teszi lehetővé a helyi adók kivezetését.

Március 22-én volt a víz világnapja, erről is olvashatnak az újságban, továbbá a tavasz első hónapjának más jeles napjairól is, illetve az óvodások farsangjáról is beszámol egy egész oldalas képes tudósítás.

Tamás atya ebben a számunkban a húsvét közeledtéről ír, valamint a vallás és a természettudományok kapcsolatát is bemutatja egy rövid történeten keresztül.

Említést érdemel még a cibakházi híddal kapcsolatos írás is, amely természetesen az 1848-49-es szabadságharc egyes eseményeit is megemlíti.

Keressék a megújult újságunkat a terjesztési pontokon!
Érdemes elolvasni!

Megosztás

Facebook
Skype
WhatsApp
Email
Nyomtatás

Kapcsolódó hírek

Települési hírek
Januári újság összefoglaló
Települési hírek
Megjelent a Cibaki Hírek januári száma
Települési hírek
Megjelent a Cibaki Hírek decemberi száma
Települési hírek
Októberi újság összefoglaló
Települési hírek
Régen írtuk…
Települési hírek
Megjelent a Cibaki Hírek októberi száma
Települési hírek
Szeptemberi újság összefoglaló
Települési hírek
Megjelent a Cibaki Hírek szeptemberi száma
Települési hírek
Augusztusi újság összefoglaló
Települési hírek
Megjelent a Cibaki Hírek augusztusi száma

Bejelentés

A településen észlelt problémákat bejelentheti az alábbi űrlap kitöltésével. Kérjük valós adatokat használjon, amin ügyintézőnk szükség esetén felveheti Önnel a kapcsolatot az adott probléma kivizsgálásánál.

Cibakháza Nagyközségi Önkormányzat

Elérhetőség:
5462 Cibakháza, Szabadság tér 5.
Telefon: 06 56 477 001
Email: hivatal@cibakhaza.hu

Ügyfélfogadási idő:
Hétfő: 8:00 – 12:00, 13:00 – 16:00 óráig
Kedd: nincs ügyfélfogadás
Szerda: 8:00 – 12:00, 13:00 – 17:00 óráig
Csütörtök: 8:00 – 12:00 óráig
Péntek: 8:00 – 12:00 óráig

Távsegítség