Cibakházáról már az 1943-as években is írtak más-más újságok, többek között a Dunántúl újság. Az 1943-ban írt júliusi számban Dr. Zsolt fogalmazott hosszabban a „Levél az Alföldről Dunántúlnak” címmel Cibakháza hétköznapi életéről, embereiről. Ebből most egy pár gondolatot emeltünk ki:

„Cibakháza. Az ország közepe! Nem éppen forgalmi szempontból, vagy közigazgatásilag, de térbelileg. Épp olyan messze van az északi határoktól, mint a déliektől s nyugattól, kelettől számítva is több száz kilométerre lapul hazánk, „gyepűitől”. Az Alföldnek is közepe, a Tisza partján álmodik. Magyar ez a táj. Széles, végeláthatatlan róna, ezer és egy akácfával, békésen zöldelő vetésekkel, legelő gulyákkal. Itt-ott fehéren integető tanyák s valahol a végtelenben egy-egy karcsú templomtorony!”

„A „város” — így hívják a szőlő lakók, — a mélyföldből pár méternyire hirtelen kiemelkedő árvízmentes túráson, a Tisza partján épült. Ez a víz ugyan már nem él, nem folyik, csak békésen fodrozódik, az idén örökké fújó szélben, de azért Tisza, amit csak az ember okoskodása tett holttá, mert levágta az életető anyaágról két hatalmas gáttal. Hogy miért? Mert túlságosan kanyargott.”

„A lakosság 90 százaléka a földből él, mert még az iparos és kereskedő is igyekszik több-kevesebbet magánénak mondani. Szinte minden irányban a szőlőkbe jutunk. A Bánom, Bátor, Öreg, és Ujszőlők számos dűlőjében több száz ház lapul az akácok és gyümölcsfák árnyékában.”

„Az ember órák hosszat barangol a kertországba nem tud betelni a gyönyörűségtől. Itt kis lucerna tábla, ott kukorica nő, embermagasságra, amott még haragos zöld vetések, dió, cseresznye, barack, almafák, mák, napraforgó, zöldség, saláta, spenót és dinnye és a szőlők végtelenje. Amit a magyar táj teremni képes, az mind megtalálható pár négyszögölre összezsúfolva.”