Fotó: Sárai Kitti
2022. december 25.

Így telt a karácsonyi vásár

A karácsonyi vásárt december 19-23. között rendezték meg Cibakházán.

Ahogyan korábban is írtunk róla a karácsonyi vásár kezdeményezői a karácsonyi vásárt december 19-23. között rendezték meg.

A vásárban az árusok mellett, lehetőség volt színes programok is részt venni. December 21-én ellátogatott még a Mikulás is. December 22-én filmvetítés volt a vendéglőben, 23-án pedig a szabadtéri színpadon láthattunk változatos műsort.

A szabadtéri műsort Hegyes Zoltán polgármester nyitotta meg beszédével, majd a fellépők következtek. Elsőként a Czibak Imre Nyugdíjas Klub lépett a színpadra Sülyi Károllyal és a Cibakházi Roma Kultúrcsoport adott előadást. A Dalma Dance Club táncosai is felléptek, őket Tőgyi János énekes fellépése követte. Zenéből és énekből nem volt hiány, hisz az este folyamán Lakatos Gabriella, Bódi Reni, Hivjaugyhogyx, Pdav, T.Less, C-BenBeats is a színpadra lépett.

A program sorozatok végéhez érve, egy karácsonyi tűzijátékkal koronázták meg az egészet.

Köszönjük a Nádas Vendéglő és Rendezvényház szervezőinek, segítőinek a munkáját! Reméljük, jövőre is megrendezik majd a második karácsonyi vásárt Cibakházán!

 

Galéria:

Cikkek hasonló témában:

2022.december 20.
Karácsonyi vásár 2022
Első karácsonyi vásár Cibakházán.
2022.december 8.
Közeleg a karácsony
Lassan mindent és mindenkit elér a karácsony ünnepi hangulata
2022.december 1.
Karácsonyi vásár
Az idén először szerveznek Cibakházán karácsonyi vásárt.

Megosztás:

Facebook
Twitter
WhatsApp
Skype
Email
Nyomtatás

Cibakháza Nagyközség

Kövess minket Facebookon is!