A naptári ősz már három hete, szeptember eleje óta tart, és a napokban tapasztalt időjárás rá is erősített a tényre, vége a nyárnak. Reggelente bizony elkél a kabát, de az időjárás hűvösségét az is mutatja, hogy a kerékpár gyermekülésében utazó gyerekek fejére is felkerült a sapka.
A szeptemberi ősz – az iskolakezdés keserédes hangulatán kívül – szépségével is kitűnik az ősz többi hónapja közül. Az erdők zöldje lassan eltűnik, díszes, színes levelek festik a fákat vidámmá, széppé. A koraősz derűjében még észrevehetetlen az elmúlás hangulata, a vízpartok fáinak színkavalkádja festményre, fényképre kívánkozik.
A hűvös reggelek ellenére napközben kellemes kirándulóidő jellemzi a napforduló időszakát, és aki feledhetetlen, kicsit romantikus élményre vágyik ellátogathat a Mátrában, vagy akár testvértelepülésünkre, Nógrádra, a Börzsönybe, és esténként hallgathat egy kis szarvasbőgést, hatalmas élmény, tapasztalatból mondom.
A néphagyomány szerint a napéjegyenlőség időjárása utal a következő év időjárására:
Nem is tudom, melyiket választanám. Amilyen hűvös a reggel, jól jönne egy kis napsütés, de nem hiányzik, hogy jövőre is megint aszály legyen… De azért délben süthetne… Meg kéne egy kis mennydörgés is… Meg még toronyóra lánccal, vagy bármi, ami ma még az elérhetetlen álmok közé sorolható…
Szerencsére az időjárás nem kívánságműsor, de a szeptemberi ősz szépsége még velünk maradhatna, a hangulatunknak meg a lelkünknek is jót tesz…