Minden megírt cikkhez hozzátartozik a szerző érzelmi kötődése, minden szerzőnek vannak kedvenc anyagai. Ez nem csak az olvasottságtól függ, hanem a témától, sőt még a szerző szubjektuma, pillanatnyi érzései is jelentős szerepet játszanak benne. Röviden szólva az újságírónak is vannak kedvenc anyagai, amire büszkébb, mint a többire.
Az év lezárásaként ezekre szeretnénk visszaemlékezni, ezeket szeretnénk felidézni.
Az általam megírt anyagok közül szeretnék kiemelni kettőt, amik minden szempontból erősnek és jelentősnek bizonyultak:
Április elsején „Változik a holtág jellege” címmel jelent meg egy igazi fakenews, egy áprilisi tréfa. Mint minden ilyen tréfa esetében az igazi értékét az mutatta, hogy sokan komolyan vették, kérdeztek, érdeklődtek, sőt, akik rájöttek a viccre elismerően nyilatkoztak róla. A legnagyobb jelentősége azonban abban volt, hogy ráirányította a figyelmet a CHO-ra, a nagy testvér, a megyei sajtó ettől kezdve figyelt minket.
Július 8-án jelent meg a „Meghódított sziget” című anyag, a Tiszából előbukkanó sziget Cibakházához csatolásáról. A hír országos karriert futott be, néhány nap alatt 37 országos jelentőségű médium hozott le anyagot a szigetünkről, és ezáltal Cibakházáról. Cibakháza annyit még soha nem szerepelt az országos sajtóban, mint amennyit a sziget miatt. A hírhez kapcsolódóan a turizmus is fellendült, még az ország másik végéből is jöttek megnézni a szigetet.
Ezeken kívül én még egy, nem a CHO-n megjelent cikket, hanem a honlapon kialakított aloldalt szeretnék kiemelni, a „Múltidéző” című képgyűjteményt. Mind az ötletért, mind a megvalósításért Tőgyi Gábor kollégánkat illeti a dicséret. A régi képekből álló, gyűjtemény a település múltját idézi fel, emlékeztet, nosztalgiát ébreszt. A CHO mellett honlapunk leglátogatottabb része, ráadásul folyamatosan bővül, egyre újabb és újabb képek kerülnek fel, amelyek között évszám szerint is lehet válogatni.
Kimondható, hogy eredményes évet zártunk, és a jövőt nézve magasra tettük a lécet önmagunk előtt. De semmi kétségem afelől, hogy a CHO csapata jövőre még az ideinél is eredményesebben fog majd működni, több és érdekesebb cikkekkel fogjuk kiszolgálni a minket olvasó közönséget.
Ügyfélfogadási idő:
Hétfő: 8:00 – 15:00 óráig
Kedd: nincs ügyfélfogadás
Szerda: 8:00 – 17:00 óráig
Csütörtök: 8:00 – 12:00 óráig
Péntek: 8:00 – 12:00 óráig
Elérhetőség:
5462 Cibakháza, Szabadság tér 5.
Telefon: 06 56 477 001
Email: hivatal@cibakhaza.hu
A településen észlelt problémákat bejelentheti az alábbi űrlap kitöltésével. Kérjük valós adatokat használjon, amin ügyintézőnk szükség esetén felveheti Önnel a kapcsolatot az adott probléma kivizsgálásánál.
Elérhetőség:
5462 Cibakháza, Szabadság tér 5.
Telefon: 06 56 477 001
Email: hivatal@cibakhaza.hu
Ügyfélfogadási idő:
Hétfő: 8:00 – 12:00, 13:00 – 16:00 óráig
Kedd: nincs ügyfélfogadás
Szerda: 8:00 – 12:00, 13:00 – 17:00 óráig
Csütörtök: 8:00 – 12:00 óráig
Péntek: 8:00 – 12:00 óráig