Alig több mint két hét, és újra itt a karácsony. Rövidesen ünnepi díszbe öltözik Cibakháza is, és mindenkinek már csak az ünnepeken jár az esze. A háziasszonyok már a tradicionális karácsonyi menü (a legtöbb helyen halászlé vagy töltöttkáposzta) alkotórészeinek beszerzését tervezik, sokan még ajándékötletek után szaladgálnak, a gyerekek pedig izgatottan várják, mi is kerül a fa alá.
Ezzel együtt karácsonyig még programok is várnak az érdeklődőkre.
December 16-án délután a Művelődési Házban lesz karácsonyváró és jótékonysági rendezvény, ahová még a Mikulás is ellátogat. A rendezvény változatos programokat kínál kicsiknek és nagyoknak egyaránt. És ami nagyon fontos, a rendezvény napjáig, akinek van lehetősége valamilyen adománnyal támogatni a rászorulók karácsonyát, az egy cipősdobozban elviheti a Művelődési Házba, ahol gondoskodnak róla, hogy minden adomány a legjobb helyre kerüljön.
December 19-től pedig minden délután nyitva lesz a karácsonyi vásár a Nádas vendéglő előtt, egészen 23-ig. A vásárban az ajándékvásárlási lehetőség mellett színes programok is várják az érdeklődőket, ide is ellátogat még a Mikulás, mégpedig hintóval! December 22-én lesz filmvetítés a vendéglőben, 23-án pedig a szabadtéri színpadon lesz változatos műsor.
Mindenkinek jó szórakozást kívánunk a programokhoz, és türelmet a hátralévő beszerzésekhez