Települési hírek
Pályázati felhívás a 2019. parlagfű elleni közérdekű védekezés elvégzésére

Cibakháza Nagyközség Jegyzője – mint a parlagfű elleni közérdekű védekezés elrendelésére belterületen jogosult hatóság – a parlagfű elleni közérdekű védekezés végrehajtásának, valamint az állami, illetve a közérdekű védekezés költségei megállapításának és igénylésének részletes szabályairól szóló 221/2008. (VIII. 30.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Cibakháza Nagyközség belterületén a 2019. évi parlagfű elleni közérdekű védekezés elvégzésére.

 A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 7. § (1) bekezdés 6. pontjában meghatározott azon gazdálkodó szervezet nyújthat be pályázatot, aki a Cibakházi belterületi ingatlanokra határozattal elrendelt közérdekű védekezés végrehajtását a gyomnövények kaszálásával biztosítja.

A pályázatnak tartalmaznia kell:

  •  a pályázó nevét és székhelyét/telephelyét,
  • a kaszálás négyzetméterenkénti díját kézi/gépi kaszálás esetén,
  • a kiszállási díjat (Ft/alkalom),
  • nyilatkozatot arról, hogy az elrendelt munkát mennyi időn belül tudja elvégezni,
  • nyilatkozatot a közérdekű védekezés személyi és tárgyi feltételeinek biztosításáról,
  • nyilatkozat arról, hogy a gazdálkodó szervezetnek 60 napot meghaladóan nincs fennálló köztartozása

A közérdekű védekezési munkát a gazdálkodó szervezetnek a lehető legkisebb környezeti károsodással járó eljárással kell elvégeznie.

A pályázatok benyújthatók személyesen vagy beküldhetők postán. A beérkezési határidő 2019. május 24. (péntek) 12.00 óra.

 A pályázatot zárt borítékban kell eljuttatni Cibakháza Nagyközség Jegyzője részére 5462 Cibakháza, Szabadság tér 5.) A borítékon fel kell tüntetni „Pályázat a 2019. parlagfű elleni közérdekű védekezés elvégzésére”

 A pályázatok nyilvános bontására 2019. május 28-án kedd 10.00 órakor kerül sor a jegyzői irodában.

A jegyző a pályázati feltételeknek megfelelő és a pályázat tartalma alapján összességében legelőnyösebb ajánlatot tevő pályázóval köt szerződést 2019. május 31-ig.

Cibakháza, 2019. május 17.

Török István, jegyző

 

Címkék:

Megosztás

Facebook
Skype
WhatsApp
Email
Nyomtatás

Kapcsolódó hírek

Közlemény
Jogerős az országgyűlési képviselők választásának eredménye Cibakházán
Települési hírek
Értesítés átmeneti vízhiányról-2026. április 14.
Települési hírek
Értesítés átmeneti vízhiányról-2026. április 13.
Közérdekű
Kormányablak busz ügyfélfogadás - 2026. május 4. (Hétfő)
Települési hírek
Értesítés átmeneti vízhiányról-2026. április 8.
Pályázatok
Versenyképes járások program - Orvosi eszközök
Pályázatok
Versenyképes járások program - A Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat épületének tetőfelújítása Cibakházán
Települési hírek
Szabadságon lesz az I. háziorvosi körzet asszisztense
Települési hírek
Értesítés átmeneti vízhiányról-2026. március 27.
Közlemény
Felhívás az önkormányzati kitüntetések 2026. évi adományozásáról