Fotó: Internet
2022. november 17.

Régen írtuk…

Arra gondoltunk kicsit visszaemlékezünk miről is írt az újság 10-20-30 évvel ezelőtt az őszi hónapokban.

A lakosság jobb tájékoztatására az önkormányzat 1991-ben egy helyi lap létrehozását határozta el. Ez a lap a „Cibaki Hírek” címmel először 1991. februárjában jelent meg. A kiadást elsőként az Axel Springer Magyarországi Kft. irodája végezte majd 1996-tól a kiadást az önkormányzat vette át. Akkoriban nagyon népszerű lett a lakosság körében ez a lap.

Arra gondoltunk kicsit visszaemlékezünk miről is írt az újság 10-20-30 évvel ezelőtt az őszi hónapokban.

1992. novemberében az újság 24 oldalas volt, az első lapjain az önkormányzati, testületi hírekről írtak, többek között arról is, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság, valamint a Községpolitikai Bizottság együttes ülést tartott október 13-án, ahol megtárgyalták a lakáscélú támogatásokat. Hit-vallás- egyház rovatában Boldog Mórról olvashattunk, aki Szent István és Szent Imre kortársa volt, templomunk baloldali szentélyfreskóján láthatjuk. Az Embersorsok részben olvashattunk Fekete András színművészről, aki a Holt-Tisza partjáról „menekült” meg. A következő oldalokon az ÁFÉSZ-küldöttgyűléséről, a rendőrségi hírekről és a különböző biztonságos zárakról írtak. Októberben pedig ünnepi megemlékezést tartottak a templomban. Továbbá olvashattunk arról is, hogy az önkormányzati intézményeinek milyen működési tapasztalatai vannak. Az iskolai hírekben az alsós munkaközösség szakmai programokat szervezett, a tanítók, tanulók siker híreiről, sportolási lehetőségeikről is írtak. „Egy év mezei tanulságai” címmel az őszi teendőkről olvashatunk. Őze Gyula nyugdíjas postaműszerészről olvashattunk részletesebben. Honismereti részben Cibakházáról olvashattunk. A lap vége felé az anyakönyvi hírekről, a sport híreket láthatjuk.

2002. szeptemberében az újság 20 oldalas volt, közéleti rovatban olvashattunk arról, hogy Cibakházán Magyarországon először első alkalommal községünkben rendeztek Roadshow kiállításokat, bemutatókat, műsorokat. Olvashatunk arról is, hogy Sebestény Lászlóné nyerte meg az óvodavezető pályázatot. Az iskolai hírekben az akkor leendő 1. osztályosok névsorát is láthatjuk. Székelyföldi kapcsolatokról, a pünkösdi csíksomlyói búcsúról is szó esett. Az önkormányzati választásokról, képviselők jogállásának kérdéseit is olvashattuk. A Szent István király napján szervezett hétvégéről, illetve a képzőművészeti alkotótáborról is írtak az újságban. Érettségi találkozót tartottak Tiszaföldváron a Hajnóczy József Gimnáziumban, Dr. Varga Lajos tanár urat pedig otthonában köszöntötték. 2002. szeptemberében horgászversenyt is tartottak, ahol közel 100-an neveztek a versenyre. Jubileumi megemlékezést tartottak a bölcsődében. A gazdafigyelő részben olvashattak a szántóföldi kultúrák és gabonafélékről.

2012. novemberében 20. oldalas újságban a bizottsági hírekben olvashattunk a falu közmeghallgatásról, intézményi hírekben az alapítványi bálról és a könyvtárról. A „cselédsors, ahogyan egy cibaki lány megélte és leírta” címmel Horváth Mária Kati írását láthatjuk. Egyházi hírekben a karácsony közeledtével Szarvas András atya fogalmazta meg gondolatait. Hegedűsné Varga Ilona november 29-én megkapta a Cibakháza Nagyközségért Emlékérmet. Sport Hírekben a foci mérkőzések eredményeiről olvashattunk és a rendőrségi hírekről is írnak. A Cibakházi- Holt- Tisza Rehabilitációs elképzelésivel kapcsolatosan tárgyaltak. Kis Zoltán Vidékfejlesztési Minisztérium Főosztályvezetője arról tájékoztatta a lakosságot, hogy a töretlen tenni akarás eredményeképpen 2013-ban és 2014-2021 Eu-s ciklusban, a Cibakházi Holt-Tisza rehabilitációját illetően, már nagyobb léptékű előre haladás várható. A novemberi számban Cibakháza Nagyközség 1932-ben kelt Szervezési Szabályrendeletéről is írnak. Süssünk, főzzünk hagyományos ételek címmel különböző recepteket is olvashattak a novemberi számban. Lakossági kezdeményezés hatására, játszóterek megépítésére gyűjtöttek.

Cikkek hasonló témában:

2022.november 17.
Októberi újság összefoglaló
Összefoglaltuk az októberi Cibaki Hírek újság híreit.
2022.november 16.
Megjelent a Cibaki Hírek októberi száma
Elérhető a felsorolt terjesztési pontokon.
2022.október 13.
Szeptemberi újság összefoglaló
Összefoglaltuk a szeptemberi Cibaki Hírek újság híreit.
2022.október 13.
Megjelent a Cibaki Hírek szeptemberi száma
Elérhető a felsorolt terjesztési pontokon.

Címkék:

Megosztás:

Facebook
Twitter
WhatsApp
Skype
Email
Nyomtatás

Cibakháza Nagyközség

Kövess minket Facebookon is!