Települési hírek
Testületi ülés volt február 15-én
Fotó: Sárai Kitti
Cibakháza képviselő-testülete február 15-én soros ülést tartott.

Az ülésen a testület minden tagja jelen volt, a napirenden összesen 42 előterjesztés szerepelt. A legfontosabb döntések a következők voltak:

A település közvilágítása az energia költség legnagyobb tétele, és a jelenlegi szerződések lejárta után ez a költség tovább növekedhet. Ezért a testület úgy döntött, hogy korszerű, LED fényforrásokra lesz kicserélve a jelenlegi közvilágítás 750 lámpateste. Ez kevesebb energiát használ fel, a fogyasztott áram a jelenlegi 70-75 %-a lesz csak, és ezzel együtt is nagyobb fényerőt jelent.

A nyugdíjba ment védőnő helyére egy éve kerestünk új védőnőt, most volt egy minden feltételnek és előírásnak megfelelő jelentkező, akit a testület ki is nevezett.

Az ülés legfontosabb napirendjén a testület elfogadta az idei költségvetést. Erről mindenképpen meg kell említeni, hogy szoros keretek között, de biztosítja az intézmények működését, a pályázatok szükséges finanszírozását, valamint a gazdálkodást a rezsiköltségek emelkedése ellenére. A költségvetés feszességére jó példa az óvoda és a bölcsőde működési költségének állami normatíva által le nem fedett része, ami az óvoda esetében 19 millió, a bölcsőde esetében 17 millió. Tavaly ezeknek az intézményeknek a működését az állami normatíva fedezte.

A közelmúltban már beszámoltunk róla, hogy egy előkészítő bizottság tett javaslatot a testület felé a Bercsényi utca hiányzó szakasza, a Munkácsy utca vége, a Jósika utca és a Pannónia utca bekötője, valamint a Damjanich, Magor és a Dugonics utcák útalappal való ellátására. A testület a javaslatot elfogadta, ezen utcák felújítására a Magyar Falu program keretében pályázni fogunk. A sikeres pályázat érdekében a testület döntött a tervezés minél előbbi megkezdéséről is.

Megosztás

Facebook
Skype
WhatsApp
Email
Nyomtatás

Kapcsolódó hírek

KözérdekűTelepülési hírek
Tájékoztató a képviselő-testület 2024. október 8-i alakuló üléséről
KözérdekűTelepülési hírek
Tájékoztató a képviselő-testület 2024. szeptember 25. napi ülésén hozott döntéseiről
Települési hírekKözérdekű
Képviselő-testületi ülés meghívó, 2024. szeptember 25.
Közérdekű
Tájékoztatás rendkívüli testületi ülésről
Közérdekű
Tájékoztatás testületi ülésről
Települési hírek
Meghívó Képviselő testületi ülésre - 2018. október 31
Települési hírek
Képviselő-testületi ülés - 2018. január 18.

Bejelentés

A településen észlelt problémákat bejelentheti az alábbi űrlap kitöltésével. Kérjük valós adatokat használjon, amin ügyintézőnk szükség esetén felveheti Önnel a kapcsolatot az adott probléma kivizsgálásánál.

Cibakháza Nagyközségi Önkormányzat

Elérhetőség:
5462 Cibakháza, Szabadság tér 5.
Telefon: 06 56 477 001
Email: hivatal@cibakhaza.hu

Ügyfélfogadási idő:
Hétfő: 8:00 – 12:00, 13:00 – 16:00 óráig
Kedd: nincs ügyfélfogadás
Szerda: 8:00 – 12:00, 13:00 – 17:00 óráig
Csütörtök: 8:00 – 12:00 óráig
Péntek: 8:00 – 12:00 óráig

Távsegítség