Települési hírek
Új szolgálatvállalási lehetőség a honvédségnél

Önkéntes Katonai Szolgálatra várja a jelentkezőket a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség. Az Önkéntes Tartalékos Rendszer legújabb elemével elsősorban a fiatalokat szeretnék megszólítani, de nemtől és kortól függetlenül bárki jelentkezhet.

A kiképzés a speciális önkéntes területvédelmi tartalékos szolgálathoz hasonlóan 6 hónapig tart. Az első két hónapban a jelentkezők alapkiképzést kapnak, majd eldönthetik, hogy maradnak a képzési helyszínen, vagy más helyőrségben, speciális területen próbálják ki magukat. Elsősorban olyan fiatalok érdeklődését várják, akik idén nem kerülhettek be a felsőoktatásba. A jelentkezők az önkéntes katonai szolgálat révén lehetőséget kapnak, hogy a honvédség kötelékében helyezkedjenek el és katonai felkészítésen vegyenek részt.

Minden olyan magyar állampolgár jelentkezését is várják, aki legalább 18 és legfeljebb 65 éves, van bejelentett belföldi lakóhelye, rendelkezik erkölcsi bizonyítvánnyal és minimum általános iskolai végzettséggel. A szerződéskötést egészségügyi és pszichológiai vizsgálat előzi meg.

A kiképzések szeptember 15-én kezdődnek, ehhez a tervek szerint az ország minden megyéjében és Budapesten is biztosítanak helyszínt. A résztvevők az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred és az MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred katonáitól sajátíthatják el a legfontosabb ismereteket. A második hónap után az önkéntesek ugyanott folytathatják az általános kiképzést, vagy specializálódhatnak egy szakterületre, így akár ejtőernyős vagy búvár képzést is kaphatnak, de megtanulhatnak harcjárművet kezelni is. A hat hónap alatt (és utána is) bárki választhat más szolgálati formát: dönthet úgy, hogy szerződéses katona lesz, pályáját műveleti tartalékosként vagy területvédelmi tartalékosként folytatja.

A képzés első két hónapjában a fizetés a mindenkori minimálbérnek megfelelő összeg, jelenleg bruttó 167 ezer Ft. Aki a program második részében speciális területet választ, már a garantált bérminimumot kapja havi fizetésként, amely jelenleg bruttó 219 ezer Ft. Ruházati ellátás, napi egyszeri meleg étkezés, utazási költségtérítés, valamint szükség esetén szociális támogatás is jár a résztvevőknek. Jelentkezni legkésőbb augusztus 31-ig lehet a megyeszékhelyek toborzó irodáiban, vagy a Magyar Honvédség Központi Online Toborzó Irodájában, az onlinetoborzo@mil.hu címen.

Akik Szolnokon szeretnének jelentkezni, az alábbi elérhetőségeken tehetik meg:
Szolnoki Toborzóiroda: 5000 Szolnok, Táncsics M. u. 5-7.
Telefon: 06(56)505-159, E-mail: szolnok.toborzo@mil.hu
Ügyfélfogadás rendje: hétfő 08.00-15.30, kedd 08.00-15.30, szerda 08.00-15.30, csütörtök, 08.00-15.30, péntek 08.00-12.00.

Címkék:

Megosztás

Facebook
Skype
WhatsApp
Email
Nyomtatás

Kapcsolódó hírek

Települési hírek
Értesítés átmenti vízhiányról - 2025. február 7.
Közérdekű
Módosult a Körzeti Megbízottak fogadó óráik
Közérdekű
Tájékoztató a kiskérődzők pestis fertőzés megbetegedéséről
Települési hírek
Tájékoztató a képviselő-testület 2025. január 28. napi ülésén hozott döntéseiről
Települési hírek
Tájékoztatás háziorvosi rendelésről
Települési hírek
Közbiztonsággal kapcsolatos tájékoztatás
KözérdekűTelepülési hírek
Bátorszőlői fogadóóra
Települési hírek
Értesítés átmenti vízhiányról - 2025. január 13.
Közérdekű
Tájékoztatás az Optikai Hálózatépítés következő fázisáról
Települési hírek
Szelektív- és zöld hulladék gyűjtési időpontok

Bejelentés

A településen észlelt problémákat bejelentheti az alábbi űrlap kitöltésével. Kérjük valós adatokat használjon, amin ügyintézőnk szükség esetén felveheti Önnel a kapcsolatot az adott probléma kivizsgálásánál.

Cibakháza Nagyközségi Önkormányzat

Elérhetőség:
5462 Cibakháza, Szabadság tér 5.
Telefon: 06 56 477 001
Email: hivatal@cibakhaza.hu

Ügyfélfogadási idő:
Hétfő: 8:00 – 12:00, 13:00 – 16:00 óráig
Kedd: nincs ügyfélfogadás
Szerda: 8:00 – 12:00, 13:00 – 17:00 óráig
Csütörtök: 8:00 – 12:00 óráig
Péntek: 8:00 – 12:00 óráig

Távsegítség