Települési hírek
Villámkérdés – Milyen lesz az idei költségvetés?
Fotó: Internet
A napokban folyik az idei év költségvetésének az összeállítása. Hegyes Zoltánt kérdeztük, mit lehet előzetesen tudni erről a költségvetésről?

„Nehéznek tűnő év áll előttünk, ezt mindenki tudja, érzi. Ennek ellenére annyi már látszik, hogy a várakozásainkhoz képest kevesebb problémát mutatnak a számok. Ahogy már tavaly is jeleztük, adóemelés nem lesz, vagyis döntően a kiadások lefaragásával kell az egyensúlyt megteremtenünk. Számolunk például azzal az energia megtakarítással, amit a jelenleg is zárva tartó intézményekkel érünk el. Az előkészítő munka gőzerővel folyik, a végső szót a testület fogja kimondani, de már a tervezés során is alapfeltétel, hogy működési hiány nem lehet a költségvetésben.”

Címkék:

Megosztás

Facebook
Skype
WhatsApp
Email
Nyomtatás

Kapcsolódó hírek

Települési hírekKözérdekű
Indul a Részvételi Költségvetés szavazása!
KözérdekűTelepülési hírek
Tájékoztató részvételi költségvetéssel kapcsolatosan

Bejelentés

A településen észlelt problémákat bejelentheti az alábbi űrlap kitöltésével. Kérjük valós adatokat használjon, amin ügyintézőnk szükség esetén felveheti Önnel a kapcsolatot az adott probléma kivizsgálásánál.

Cibakháza Nagyközségi Önkormányzat

Elérhetőség:
5462 Cibakháza, Szabadság tér 5.
Telefon: 06 56 477 001
Email: hivatal@cibakhaza.hu

Ügyfélfogadási idő:
Hétfő: 8:00 – 12:00, 13:00 – 16:00 óráig
Kedd: nincs ügyfélfogadás
Szerda: 8:00 – 12:00, 13:00 – 17:00 óráig
Csütörtök: 8:00 – 12:00 óráig
Péntek: 8:00 – 12:00 óráig

Távsegítség