A rendkívül súlyos aszály káros hatásait szinte már fel sem lehet sorolni. A mezőgazdasági kultúrák kiégve, elszáradtan kókadoznak, sok helyen még a fiatalabb fák csúcshajtásai is elkezdtek száradni. A talajvíz is egyre fogy, a kutak egy része elapadt. A Tisza Szolnoknál naponta dönti a legkisebb vízszint (LKV) értékét, augusztus 16-án -290 cm. Kicsit feljebb, a Tisza-tó vízszintje is csökken, Kisköre felső ugyanezen a napon 662 cm. A tározó turisztikai célú hajózási vízszintjének minimuma 680 cm lenne, a normál nyári szint pedig 740 cm kéne, hogy legyen.

Katasztrofális tehát az állapot, ekkora aszály a statisztikai adatok szerint 1901-ben volt utoljára.

És még ebben a helyzetben is akad némi jó, az apadó Tisza már hetekkel ezelőtt megajándékozott minket egy természeti látványossággal, az előbukkanó szigettel, amelynek a népszerűsége azóta is töretlen. Az apadó víz következtében a sziget hossza látványosan, mindkét végén mintegy 20-20 méterrel, a szélessége csak kis mértékben nőtt, így a területének a növekedése sem látványos, de mégis egyértelmű. Vagyis a szigetünknek nem csak a híre, hanem a mérete is nagyobb, mint amikor elfoglaltuk.

Katasztrófaturizmus. Nem tudom, hogy tényleg annak számít-e. Ha az aszály szempontjából nézzük, mindenképpen. De természeti látványosság is, vagyis ökoturizmus. Akit érdekel, annak minimum 6-700 métert gyalogolni kell, innen nézve aktív turizmus. Megközelíthető a víz felől is, tehát víziturizmus.

És mindezen felül vonzerővel bíró érdekesség, ami hetek alatt vált Cibakháza egyik jelképévé. Tünékeny jelképpé, mert ahogy elered az eső, és véget ér az aszály, a szigetünket ismét elrejti a Tisza, és bizonytalan, hogy mikor bukkan majd elő újra. És amikor véget ér az aszály, az lesz a legfontosabb, a sziget eltűnése mellékessé válik. De Cibakházára az emberek úgy fognak emlékezni, hogy ez az a település, amelyiknek időnként szigete is van.

És ez a lényeg! Hogy ismernek minket, emlékeznek ránk!

Ez a tervezett turisztikai fejlesztéseink egyik, immár sikeresen lefektetett alapja.