Február 24-e Mátyás napja, amelyhez rengeteg néphagyomány kötődik. A legismertebb talán az a népi mondás, mely szerint a tél végét is jósolja a nap időjárása, mert Mátyás, ha jeget talál, megtöri, viszont ha nem talál, csinál. A tél vége szempontjából a hiedelem sorsfordító napnak tartotta, akár a tavasz kezdetét is jelezhette, de azt is, hogy újabb hidegek érkeznek és messze még a tél vége.

Régen a halászattal, ma a horgászattal kapcsolatos hiedelem, hogy a Mátyás napján fogott hal azt jelzi, egész évben jó, eredményes lesz a fogás. Nincs róla személyes tapasztalatom, hogy ez megállja-e a helyét, de egyben biztos vagyok, Mátyás napján csak az tud halat fogni, aki horgászik. Babonásoknak (és melyik horgász ne lenne az?) tehát ezen a napon a vízparton a helye! Persze hiába ezt hagyta ránk a néphit, a mátyáscsuka vagy mátyásnapi csuka nem lehet a horgászat célja, hiszen manapság a csukát ebben az időszakban tilalom védi, így horgászni sem szabad rá.

Érdemes elgondolkodni azonban a hiedelem eredetén. Magyarország átlagos időjárása lehetővé teszi, hogy a csuka ívása akár februárban, a szélvizek vékony jege alatt is elkezdődjön, vagyis enyhe tél után, vagy korán beköszöntő tavasz esetén Mátyás napján a csuka már javában ívhatott. Nyugodtan kimondhatjuk, hogy középkori halászok szerszámai, lehetőségei elég kezdetlegesek voltak, igazán jó fogási lehetőséget csak a partszélen ívó halak jelentettek számukra. Így, ha Mátyás napjára már kiolvadtak a szélvizek és ívásra gyülekeztek, netán már ívtak is a csukák, minden együtt volt a sikeres halászathoz. A jó szezonkezdet pedig a babonás halászok részére jó évet jósolt, illetve a meleg tavasz a többi ívást is előbbre hozhatta, és a téli nélkülözés után a halásznak megint volt miből élnie.

Ez lehet a Mátyás napi csukával kapcsolatos néphit eredete.