Turizmus
Karácsonyi köszöntő
Ünnepi gondolatok.

A karácsony mindig különleges, kiemelt időszak. Persze mondhatnék napot (vagy két-három napot) is, hiszen szenteste után még két nap, és a naptári ünnep véget is ér. De a karácsony minden szempontból, időben is sokkal több ennél. Már hetekkel az ünnep előtt mindenki felkészülési, bevásárlási lázban ég, és egy sajátos virtuális túraútvonalon halad, mely a menühöz szükséges alapanyagok és az ajándékötletek összeírásával és beszerzésével van nehezítve. Azt már mindenkinek az egyéni vérmérséklete határozza meg, hogy ez a túra édes teher, vagy inkább az év végi stressz egy forrása. És a karácsony a konkrét ünnepnapok elmúltával sem ér véget, hiszen vízkeresztig ott csillog a fa, esténként felvillannak a házak kivilágításai, és valahogy észrevétlenül, de mégis határozottan, fogy a szaloncukor.

Érdekes véleményeket kapnánk, ha mindenkinek egyetlen szóval kéne asszociálni a karácsonyra. Ajándékok, mondaná a gyerekek többsége. A felnőttek azon része, akik a terített asztalért dolgoznak, valamilyen ételt nevezne meg (halászlé, bejgli, mákos guba, töltött káposzta, stb.) Sokan asszociálnának a karácsonyfára. Mások a havat említenék vágyakozva (mikor lesz már fehér karácsonyunk?). Sokan sokfélét mondanánk, ezzel is bizonyítva, hogy minden szempontból sokszínű ez az ünnep. A sok nézőpontból azonban egy dolog, egy szó valószínűleg mégis hiányozna, vagy csak alig néhányan említenék.

NYUGALOM.

Az egész éves hajtás után pedig itt lenne az ideje, hogy kicsit megpihenjünk, hátradőljünk, és legalább a szűken vett két napon pihenjünk egy kicsit, és ne foglalkozzunk semmivel csak magunkkal és a családunkkal. Biztosan mindenkire ráférne.

Szinte látom magam előtt, hányan hagyják itt abba e sorok olvasását. Legyintenek egyet, elmormolnak egy megjegyzést a szerző álomvilágáról, és arról, hogy lehetetlen hátradőlni. Menni kell a rokonokhoz, az előkészületek kapkodásában elmaradt teendőket be kell pótolni, köszöntéseket kell írni és viszonozni, ismét elmerülve a közösségi média bugyraiban.

Akármilyen furán hangzik, ezek nem kötelező elfoglaltságok, nem kötelező feladatok. Karácsonykor senki és semmi nem kényszeríthet arra, hogy utazzunk, hogy bepótoljunk elmaradt feladatokat, hogy belefeledkezzünk az Internet vagy a közösségi média magányos olvasgatásába. Ez ilyenkor kizárólag a saját döntésünk!

Idén talán érdemes és célszerű lenne másképp dönteni. Hátradőlni és nem foglalkozni a világgal, csak a családdal. A világ simán el lesz magában addig a néhány napig, és fel sem fog tűnni neki, hogy elbújtunk előle, hogy belefeledkeztünk abba a családnak hívott mikrovilágba, amire sem évközben, sem a karácsony előtti kapkodásban nem jutott elég időnk.

Szóval kicsit váltani, változni kéne, némileg átalakítani az életünket, megváltoztatni a fontossági sorrendeket.

És mi lenne erre alkalmasabb, mint a hagyományosan családi ünnepnek számító karácsony?

Ennek reményében kívánok mindenkinek nyugodt, békés, halban gazdag karácsonyt!

(És ezzel a kívánsággal az is kiderült, hogy én minden bizonnyal a halászlére asszociálnék, mert nálunk ez a tradíció, mégpedig a saját magam által megfogott halból.)

Szóval próbálják meg feleleveníteni, visszaszerezni azt a nyugalmat és békességet, amit a karácsony jelentett valaha, és amit ma is jelentenie kellene. A fehér karácsony nem rajtunk múlik, de a nyugodt és békés karácsonyunkért mindannyian tehetünk!

Még egyszer, nyugodt, békés karácsonyt mindenkinek!

Megosztás

Facebook
Skype
WhatsApp
Email
Nyomtatás

Kapcsolódó hírek

Települési hírek
Karácsonyi ételosztás
Jegyzet
Karácsonyi extrém
Kultúra
Karácsonyi jelképek
Települési hírek
Karácsonyi képeslap
Jegyzet
A karácsonyi menü
Kultúra
Hogyan kívánunk kellemes karácsonyt?
Intézményi hírek
Karácsonyi műsor a templomban
Intézményi hírek
Karácsonyi ünnepség az óvodában
Intézményi hírek
Karácsonyi Csengettyű 2022
Települési hírek
Karácsonyi fények

Bejelentés

A településen észlelt problémákat bejelentheti az alábbi űrlap kitöltésével. Kérjük valós adatokat használjon, amin ügyintézőnk szükség esetén felveheti Önnel a kapcsolatot az adott probléma kivizsgálásánál.

Cibakháza Nagyközségi Önkormányzat

Elérhetőség:
5462 Cibakháza, Szabadság tér 5.
Telefon: 06 56 477 001
Email: hivatal@cibakhaza.hu

Ügyfélfogadási idő:
Hétfő: 8:00 – 12:00, 13:00 – 16:00 óráig
Kedd: nincs ügyfélfogadás
Szerda: 8:00 – 12:00, 13:00 – 17:00 óráig
Csütörtök: 8:00 – 12:00 óráig
Péntek: 8:00 – 12:00 óráig

Távsegítség