Alig több, mint fél év alatt elfogyasztottuk a bolygónk által az idei évre biztosított erőforrásokat, azaz közel kétszer többet fogyasztottunk, mint amennyit lehetne, szabadna.

Pazarlunk, pedig nem szabadna. Az erőforrások, és velük a lehetőségeink is végesek. Hiszen hiába lenne anyagi lehetőségünk megvenni azt, ami már nincs.

Igazából egyetlen járható út áll előttünk, és ez a takarékoskodás, a pazarlás teljes felszámolása, a környezetünk terhelésének jelentős csökkentése. Ez utóbbi is rámutat, hogy a pazarló életmódunk nem csak a különböző javak fogyasztásában mérhető, hanem könnyen észrevehető a kényelemmel kapcsolatosan megfogalmazódó igényeinkben is.

Mozgásszegény életmódot élünk, és ez a turisztikai szokásainkra is kihat. Gyakran igyekszünk olyan célpontot, célterületet választani, ami kocsival is megközelíthető, és próbálunk minél kevesebbet gyalogolni.

Minderre jó példa a szigetünk felé irányuló turizmus. Többen hiányolták a kiépített utat, az útjelző táblákat, sőt, alkalmi büfé ötlete is felmerült.

Szögezzük le, a sziget egy ideiglenes látnivaló, ami csak a Tisza alacsony vízállásánál bukkan elő, vagyis pazarlás lenne kiépíteni az utat, annál is inkább, mert akkor motorral, quaddal is megpróbálnának néhányan bejutni. A sziget romantikájához hozzátartozik a nomád környezet, a 600 méter séta. Az alacsony terhelésű ökoturizmus egyébként pont így néz ki, minimális ráfordítás, minimális kiépítés, a természeti terület minél kisebb megváltoztatása.

Ez utóbbival mondjuk az is együtt járna, hogy senki ne hagyjon szemetet a területen, mert annak összeszedése is plusz munka, amire nem lenne szükség, ha mindenki haza vinné a szemetét. Ezen a kis példán is jól látható, hogy kényelmi szempontok is vezethetnek a túlfogyasztáshoz, túlhasználathoz, globálisan nézve pedig talán könnyebben érthető, mi mindenről is beszélünk, amikor a túllövés napját emlegetjük.

Közösen és egyénileg is kell tennünk azért, hogy az ökológiai lábnyomunk ne növekedjen tovább, hogy bölcsen használjuk élőhelyünk erőforrásait, hogy környezetünk terhelését próbáljuk csökkenteni. Meg kell szüntetnünk a pazarlást, és fel kell adni valamennyit a kényelmünkből.

Mert emberként és emberiségként is csak így lesz jövőnk.