Üdvözöljük!

Ma 2023. december 3. vasárnap Ferenc, Olívia névnap van.
Turizmus
Út a célig! II.

Sorozatunk második részében azt taglaljuk, hogy a turizmus egyik legfontosabb hátterének, a szálláshelyeknek a megteremtéséig mire van még szükség, kinek milyen szerepvállalása kell a szálláshelyek kialakulásához és működéséhez.

 A fejlett, jól működő települési turizmus egyik legfontosabb szolgáltatása a szálláshely, hiszen kevés olyan település vagy látványosság van Magyarországon, ahová úgy is elmennek az emberek, hogy nem tudnak megszállni. A szálláshelyek megteremtése azért is nagyon fontos, mert nagyjából helyben tartják a vendéget, lehetővé teszik számára, hogy kényelmesen több szolgáltatást is igénybe vegyen a településen, és a nyaralása alatt elkölthető pénzt elsősorban a településen költse el. Más szempontból a szálláshelyek statisztikailag is nagyon fontosak, általuk válik mérhetővé a vendéglétszám és a tartózkodási idő, amelyek a települések turizmusának a legfontosabb mérőszámai. Ismét más szempontból a szálláshely olyan alapszolgáltatás, amely mutatja a település turizmusának a színvonalát is. A többrétű, változatos attrakciókkal rendelkező településeken sok, változatos típusú és minőségű szálláshely található.

A jövedelmező települési turizmushoz szükséges, megfelelő számú szálláshelyet azonban az önkormányzat nem tudja létrehozni. Nem kizárt, hogy néhány férőhelyet az önkormányzat is kialakítson és működtessen, de ez még nem lesz elég a fejlett turizmushoz. Magánszemélyeknek, vállalkozóknak kell beruházni, és különböző típusú és minőségű szálláshelyeket létrehozni. Kockázatot kell vállalni a beruházással, mert csak így alakul majd ki az a kiegészítő jövedelem, ami a szálláshely szolgáltatásból megjelenhet a településen, a lakosság kezében.

A szálláshely szolgáltatás kialakítása nem jár elképzelhetetlenül magas költségekkel, sokan egy nem használt lakrészt választanak csak le az otthonukból, vagy a használaton kívüli melléképületet alakítják át, vagy a tulajdonukban lévő, de nem vagy alig használt ingatlant újítják fel. Megfelelő tőkeerővel persze újat is lehet építeni, de a néhány férőhelyes (2-5 ágy), egy család számára szükséges szálláshelyek többsége Magyarországon nem új építésű.

Igazából csak vállalkozó kedv és némi tőke kell ahhoz, hogy azok az emberek szállásszolgáltatóvá váljanak, akiknek van kihasználatlan lakrészük vagy teljes ingatlanuk.

Tagadhatatlan, hogy egy ilyen beruházás tartogat némi kockázatot, de azt is figyelembe kell venni, hogy az adott ingatlan értékét a felújítás, átalakítás növelni fogja, illetve a turizmus felfutása során mindazok, akik előbb hoztak létre szálláshelyeket, előnyben lesznek.

Célszerű és érdemes végiggondolni mindenkinek, hogy van-e lehetősége létrehozni szálláshelyet, és akar-e a turizmusból némi plusz jövedelemre szert tenni. Ráadásul mindenki a saját érdeklődésének megfelelően alakíthat ki szálláshelyet, célzottan a hasonló érdeklődéssel rendelkező vendégkörnek, például a horgászok az idelátogató horgászoknak.

Az önkormányzat igyekezni fog, hogy segítse a szálláshelyek kialakítását, a későbbiekben pedig a működését. Azt már előre is megígérhetjük, hogy a település szálláshelyeinek piacra jutását, megismerését mind a honlapunkkal, mind a település által tervezett turisztikai kiadványokkal segíteni fogjuk.

Kérdéseiket várjuk, és a véleményükre, észrevételeikre is kíváncsiak vagyunk, valamint személyes konzultációra is lehetőséget tudunk biztosítani.

E-mail címünk: horgaszturizmus@cibakhaza.hu

Galéria

Címkék:

Megosztás

Facebook
Skype
WhatsApp
Email
Nyomtatás

Kapcsolódó hírek

Közlemény
Tájékoztatás Iskoláztatási Támogatás kibővítéséről
Települési hírek
Tájékoztatás közvilágítás korszerűsítéséről
Közérdekű
Tájékoztatás a Kormányablak busz ügyfélfogadásának felfüggesztéséről
Közlemény
Tájékoztatás Rendszeres Gyermekvédelmi Támogatás kifizetéséről
Közérdekű
Meghívó Közmeghallgatásra
Települési hírek
Változás a II. háziorvosi körzet rendelési idejében
Közérdekű
Felhívás elektronikai hulladék gyűjtésre
Települési hírek
Tájékoztatás Influenza elleni védőoltás felvételéről
Közlemény
Tájékoztató a szociális célú tűzifa kérelmek elbírálásáról
Települési hírek
Visszahelyezték az OTP ATM automatát

Bejelentés

A településen észlelt problémákat bejelentheti az alábbi űrlap kitöltésével. Kérjük valós adatokat használjon, amin ügyintézőnk szükség esetén felveheti Önnel a kapcsolatot az adott probléma kivizsgálásánál.

Cibakháza Nagyközségi Önkormányzat

Elérhetőség:
5462 Cibakháza, Szabadság tér 5.
Telefon: 06 56 477 001
Email: hivatal@cibakhaza.hu

Ügyfélfogadási idő:
Hétfő: 8:00 – 12:00, 13:00 – 16:00 óráig
Kedd: nincs ügyfélfogadás
Szerda: 8:00 – 12:00, 13:00 – 17:00 óráig
Csütörtök: 8:00 – 12:00 óráig
Péntek: 8:00 – 12:00 óráig

Távsegítség