Turizmus
Út a célig! IV.

Sorozatunk negyedik részében a tág értelemben vett ökoturizmus (kis környezeti terheléssel járó turizmus) kialakításához szükséges tennivalókat vizsgáljuk, továbbá azt, hogy kinek milyen feladatai vannak még ebben a kérdésben.

 A tág értelemben vett ökoturizmus kialakítása és működtetése egyike a legnehezebb feladatoknak, hiszen minden turisztikai forma esetében a minimális környezeti terhelésre kell, kellene törekednünk. A szándékon kívül ehhez példamutató összefogás szükséges, egyrészt a település, másrészt a szolgáltatók szempontjából.

Egy meglévő, (és sajnos aktuális) problémát kiemelve, nagy szükség lenne a holtág partjának olyan, az odalátogatók általi gondozására, karbantartására, amely kiküszöböli a szemetelést. Vagyis nem elsősorban a meglévő szemét kezelésére fordít hangsúlyt, hanem megelőzi a szemetes helyek kialakulását. Ennek első lépései lehetnek, ha mindenki hazavinné a szemetét, ha a mégis szemetelő néhány emberre a többiek is rászólnának. Mindez elsősorban a helyi horgászok feladata lenne, de részt vehet benne mindenki, aki kicsit is a sajátjának érzi a holtágat, akit bánt és zavar a vízparti helyeken (vagy bárhol) ott hagyott szemét.

Más példát hozva, hasonló a helyzet a hangoskodással, vagy a parti, part menti növényzet „átalakításával”. Nem elég, ha valaki nem teszi, a közösség erejét is fel kell használni, és rá kell szólni azokra, akik mégis megteszik.

Tudom, nem egyszerű, sőt Magyarországon ez még utópiának tűnik. Néhányan jogot formáltak arra, hogy bármit megtehessenek, hogy ne tiszteljék a természetet, hogy úgy viszonyuljanak a közterületi természeti rendszerekhez, mintha a sajátjuk lenne, mintha uralkodnának felettük.

Ezt a viselkedést vagy pontosabban szólva hozzáállást, csírájában kell elfojtani, hiszen ebből a szempontból a turizmus egyik alapkérdése, hogy milyen környezetbe érkezik majd meg a vendég. Általában kimondható, hogy amennyiben rendezett, gondozott környezetet és azt óvó helyi lakosságot lát maga körül, akkor sokkal kisebb az esély, hogy megpróbáljon kilógni a sorból, és másképp viselkedni, másképp viszonyulni.

Vagyis ebben a kérdésben az egyénnek és a közösségnek is hatalmas felelőssége van, és még rengeteg tennivalója. De van tennivalója az önkormányzatnak, a holtág halgazdálkodásáért felelős horgászegyesületnek, a meglévő és leendő idegenforgalmi szolgáltatóknak, és mindenkinek, aki érdekelt a holtágon, aki érdekelt a jelenlegi természeti állapot megóvásában, fenntartásában, esetleg javításában.

Az önkormányzat legfontosabb feladata, hogy megalkossa azt az új rendeletet, amely sok egyéb mellett a holtágon való viselkedés szabályait is lefekteti, a szabálytalanok szankcionálására vonatkozó lehetőségekkel együtt. Ez már folyamatban van.

A horgászegyesület legfontosabb feladata, hogy tudatosan és konzekvensen érvényt szerezzen a horgászrend szemeteléssel és szemetes horgászhellyel kapcsolatos rendelkezéseinek, és kezdje el bevonni a területi engedélyeket a megszegőktől.

A meglévő és leendő idegenforgalmi szolgáltatóknak tájékoztatni kell a vendégeket, hogy ezen a településen és ezen a holtágon szigorúbb szabályok vannak érvényben, mint máshol, és szigorúbban meg is büntetik a kihágásokat.

A többieknek (mindenkinek, aki érdekelt a holtágon) egyrészt példát kell mutatniuk, másrészt szemrebbenés nélkül kell figyelmeztetniük bárkit, aki nem tarja be a szabályokat.

Nem könnyű, de megoldható. Számos európai üdülőhely a példa arra, hogy működik…

Kérdéseiket várjuk, és a véleményükre, észrevételeikre is kíváncsiak vagyunk, valamint személyes konzultációra is lehetőséget tudunk biztosítani.

E-mail címünk: horgaszturizmus@cibakhaza.hu

Címkék:

Megosztás

Facebook
Skype
WhatsApp
Email
Nyomtatás

Kapcsolódó hírek

Települési hírek
Államtitkári látogatás Cibakházán
Egyéb kategória
Bátorszőlői kihelyezett ügyfélfogadás időpontváltozás
KözérdekűTelepülési hírek
Meghívó alakuló ülésre
Települési hírek
Értesítés áramszünetről - 2024. október 28.
Települési hírek
Elmarad a Dorai áramszünet október 10-én
Közlemény
Kormányablakbusz menetrend
háziorvosKözérdekű
Tájékoztató gyógyszerfelíratásról a II. háziorvosi körzetben
Közérdekűháziorvos
Október 1-én csak sürgős esetben keressék fel az orvosi rendelőt
KözérdekűTelepülési hírek
Tájékoztató a képviselő-testület 2024. szeptember 25. napi ülésén hozott döntéseiről
KözérdekűTelepülési hírek
Szociális célú tüzifa támogatás

Bejelentés

A településen észlelt problémákat bejelentheti az alábbi űrlap kitöltésével. Kérjük valós adatokat használjon, amin ügyintézőnk szükség esetén felveheti Önnel a kapcsolatot az adott probléma kivizsgálásánál.

Cibakháza Nagyközségi Önkormányzat

Elérhetőség:
5462 Cibakháza, Szabadság tér 5.
Telefon: 06 56 477 001
Email: hivatal@cibakhaza.hu

Ügyfélfogadási idő:
Hétfő: 8:00 – 12:00, 13:00 – 16:00 óráig
Kedd: nincs ügyfélfogadás
Szerda: 8:00 – 12:00, 13:00 – 17:00 óráig
Csütörtök: 8:00 – 12:00 óráig
Péntek: 8:00 – 12:00 óráig

Távsegítség