Út a célig! I.

szept 10, 2021 | Horgászturizmus

Honlapunkon új sorozatot indítunk, amelyben azt elemezzük, hogy a céljaink megvalósításáig milyen utat kell bejárni, milyen feltételeknek kell teljesülni, vagyis hogyan, milyen tevékenységeken keresztül mondhatjuk el végül, hogy működő turizmust teremtettünk Cibakházán. Sorozatunk első részében az általános tennivalókról lesz szó, amelyek mindenkit egyformán érintenek, amelyeket feltétlenül el kell végeznünk.

„Nem elég a célt látni,
járható útja kell!
Nem elég útra lelni,
az úton menni kell!
Egyedül is! – Elsőnek,
elől indulni el!
Nem elég elindulni,
de mást is hívni kell!
S csak az hívjon magával,
aki vezetni mer!”

Váci Mihály versrészlete tökéletesen kifejezi és leírja azt a helyzetet, amiben pillanatnyilag vagyunk. Meghatároztuk a céljainkat, már csak rá kell lépni a megvalósítás útjára, és végig kell menni rajta.

Nagy kérdés, hogy kinek, kiknek?

A szereplőket tekintve a működő turizmus számos rétegből tevődik össze, a vendégen kívül ezek közül a legfontosabbak a szolgáltatók, az attrakciók üzemeltetői, fenntartói, és a rendszer szervezését, szabályzását elvégző apparátus. Ezeken kívül természetesen lehetnek még a rétegek között fejlesztő szervezetek, egyesületek, marketing szervezetek, de ezek feladatait akár az először említett három legfontosabb réteg is el tudja végezni.

A cibakházi turizmus fejlesztésének következő mérföldköve, hogy legyenek szolgáltatók, illetve a meglévő attrakciók üzemeltetői aktívan kapcsolódjanak be a fejlesztésekbe. A szervező-szabályzó munkát jelenleg elvégzi az önkormányzat, illetve a holtág (a horgászturizmus) tekintetében a horgászegyesület. A szervező munkát azonban az önkormányzat a későbbiekben át kell, hogy adja egy erre szakosodott szervezetnek, például a szolgáltatókból létrejövő egyesületnek. Ennek az egyesületnek az alapjait jó lenne minél előbb lerakni, már csak azért is, hogy az esetleges pályázatokkal kapcsolatosan már a terveket is véleményezhesse, hogy a döntések során a szolgáltatói közösség véleménye is beépítésre kerülhessen. A szabályzó szerepet a továbbiakban is célszerű megtartani az önkormányzatnak, mert bizonyos kérdéseket csak rendeletekkel lehet és kell szabályozni.

A szolgáltatók szempontjából a legfontosabb lenne, hogy legyenek szálláshelyek és legalább egy olyan vendéglátó egység, ahol a vendégek ehetnek, ihatnak. Ehhez olyan vállalkozókra, magánszemélyekre van szükség, akiknek van lehetőségük a turizmusba beruházni, és részt is akarnak venni a fejlesztésekben. Ezt a feladatot az önkormányzat nem tudja és nem is akarja átvállalni.

Biztosak vagyunk benne, hogy sokak fantáziáját megmozgatták azok a tervek, amiken több mint egy éve dolgozunk, és sokak számára lehetőséget jelent a település turisztikai fejlesztése.

Már csak az kellene, hogy vegyék fel velünk a kapcsolatot és szálljanak be a tervezésbe, a munkába. Mert jól működő, mindenki számára hasznos turizmust csak együtt, összefogással tudunk felépíteni!

Kérdéseiket várjuk, és a véleményükre, észrevételeikre is kíváncsiak vagyunk, valamint személyes konzultációra is lehetőséget tudunk biztosítani.

E-mail címünk: horgaszturizmus@cibakhaza.hu

 

 

Összes bejegyzés

Share This